Szeretnénk az ellenkezőjét hinni, de nincs
olyan, ami ne történhetne meg. Egyszerű pszichológiai kényelem ez, útvonalfüggőségek mentén gondolkozunk. A nagy stratégák viszont fordulópontokat keresnek, ahol trendek homlokegyenest ellenkező irányokat vehetnek. Egy éve nem hittük volna, hogy nyugodtan nézegetjük az orosz katonák ukrán területen folyó háborújáról szóló videókat. Azt sem hittük volna, hogy Edward Snowden az elmúlt évtized amerikai jelentéseit ripsz-ropsz feltölti a netre. Ugyanígy most elképzelhetetlen, hogy Magyarország a NATO-védelmet kockáztassa, de alighanem éppen ez történik.
A következőkben klasszikus külpolitikai forgatókönyveket ismertetünk, amelyek a magyar kormány alternatíváit vázolják fel a nyílt forrásokból származó ismeretek alapján.
Felszállt az amerikai sas
A State Department nem emberbaráti intézmény. Az amerikai érdekeket emberjogi ideológiával, a szabadkereskedelem támogatásával érvényesíti, és ez így rendben is van, bárki ezt tenné a helyükben. A magyarországi eseményeknél sem egy amerikai cég miatt hajoltak le Budapestig. Sikerült a transzatlanti szövetség érdekeibe tenyerelni.
A “kitiltási-botrány”, ami olajmutyi, áfamutyi vagy éppen CIA-összeesküvés néven fut a különböző pártállású lapokban, arról szól, hogy
- az elmúlt években csúnyán passzivitásra kárhoztatott magyar külpolitika miatt nem vették észre az amerikai figyelmeztetéseket a kormányzati döntéshozók. Megrázta a kormány a pofonfát, mert nem hitték, hogy gond lehet ebből, hiszen a kétharmaddal annyi minden megoldódott már.
- Az egész botrány kialakulásához elengedhetetlen volt, hogy a miniszterelnököt számos olyan közeli tanácsadó vegye körül az elmúlt években, akik számára a világpolitika egy hátrasorolt terület. Még ijesztőbb: olyanok, akik ezt az ismeretlen világot a véglegetekig leegyszerűsítették a maguk számára, jókra és rosszakra felosztva, mint a Gyűrűk urában.
- Ugyanígy már csak hab a tortán, hogy az centralizált, személyközpontú Fidesz-stílus miatt valóban nem mentek fel a felsőbb szintekre az esetleges, néhai, ritkuló figyelmeztető jelzések, megjegyzések. Ez is klasszikus hatalomgyakorlási hiba, G. W. Bush ugyanúgy belesétált ebbe, mint sokan mások.
A kockázat
Mindezzel az a legnagyobb kockázat, hogy most Teleki Pál XXI. századra átírt dilemmája elé néz a miniszterelnök: az amerikaiak szorításának engedni, vagy a beígért orosz együttműködésünket végigvinni?
Az amerikaiak mindent tudnak. Nemcsak Merkel és az ENSZ főtitkár telefonját hallgatták le az elmúlt időkben, legyünk nyugodtak. A kétharmadban elkényelmesedett uralkodó elit erről hajlamos megfeledkezni, különösen, hogy amúgy sem kommunikál sokat a rossznak tekintett amerikai, nyugati körökkel; inkább csak frontálisan próbálta őket tájékoztatni – sikertelenül – saját álláspontjáról.
Washington a kiújult hidegháború – grúz és ukrán fegyveres konfliktus, proxy háborúk a Közel-Keleten – idején azt szeretné, ha Magyarország nem lenne rés a pajzson: orosz kémek bejárata a transzatlanti országok felé; állampolgársági szinttől az EP-képviselőkig. Emellett a gázárral és Pakssal gúzsba kötött magyar döntéshozók önmagában órási kockázat a transzatlanti szövetségen belül, hiszen a jövőben is kénytelenek lennének az orosz kéréseknek engedni. Moszkvának pedig addig értékes a magyar kapcsolat, amíg a transzatlanti kötelékekben marad Budapest, utána ugyanolyan értéktelen, mint bármelyik csatlós állam Oroszország peremén.
Nézzük meg tehát, hogy milyen forgatókönyvek jöhetnek szóba.
A) Az amerikaiak megegyeznek Orbánnal
- A kormányfő és tanácsadói megértik, vagy meggyőzik őket arról, hogy az amerikaiak mindenről tudnak, és ha kell, holnap olyan korrupciós botrányokat szellőztetnek meg, amelybe belebukhat a NER. Már 2010-ben sokkal többet tudtak a magyar belpolitikáról – köszönhetően Snowdennek, erről írásos bizonyítékok vannak – mint amit jobban tájékozott belpolitikai szereplők tudhatnak saját magukról. Ez 2014-ben sem áll máshogy, korrupció márpedig van, ezzel pedig klasszikus zsarolási-tárgyalási lehetőség adódik.
- A további botrányt és esetleges bukás lehetőségét elkerülendő, a kormányfő enged a washingtoni nyomásnak a hatalom megtartása érdekében: látványosan elhatárolódik Oroszországtól néhány akció keretében, illetve összebarátkozik az IMF-fel és társaival hosszútávon.
- A megfelelő körleteket ellepik az “amerikai tanácsadók”, felfüggesztik Ukrajnában az állampolgárság kiadását. Határozottabb kérés esetén felmondják Paksot, elkenik a Déli-áramlat támogatását. Néhány fej a porba hull bűnbakként, egy atlantistát megtesznek új külügyminiszternek.
- Az orosz reakció sem késlekedik erre: mivel látják, hogy Washington tudott nagyobbat húzni a magyarokat szorító satun, így a geopolitikailag elveszett rovatba húzzák be Budapestet, cserébe viszont minden pénzt megpróbálnak kisajtolni az elveszett lehetőségekből, hasonlóan Ukrajnához. A felmondott paksi szerződés ebben egy dolog, a gázáremelés pedig a másik – ez utóbbi a jövőre lejáró szerződéssel különösen erős kártya most Moszkva kezében.
- A magyar politikai elit rádöbben, hogy francia vagy amerikai építésű atomerőművel és sokkal több megújuló energiával egyszerűbb lett volna az élet. Kis szerencsével nem csődöl be az ország, viszont évtizedekig köhögi az orosz harag árát. Némi kis IMF-kárpótlást talán kaphat a következő kormány.
B) Az amerikaiak nem tudnak megegyezni Orbánnal …Teljes cikk itt.
