A miskolci romák úgynevezett nyomornegyedeitől
meg akar szabadulni a város. Pedig mindig is ott voltak, sőt a város egykor örömmel szívta magába a képzetlen munkaerőt.
— Miskolcon maradunk! – volt olvasható a miskolci számozott utcák falán még májusban. Senkit nem érdekelt, augusztusban megindult a kilakoltatás és a rombolás.
— Nem volt tartozásunk. Nullás számláim vannak. Épp iskolában voltam – hathetes felzárkóztató tanfolyamon veszek részt –, amikor rohant értem a szomszédasszony, hogy jöjjek, mert különben a gyámügyesek viszik a gyerekeket, a bútoraimat meg teherautóra pakolják. Mindenki sírt. A férjem épp dolgozott, közmunkás a városgondozásnál, a nyolchónapos meg a hétéves gyerekre a tizenhét éves lányom vigyázott. Úgy tettek ki az utcára a három gyerekkel együtt, hogy előzőleg nem értesítettek. A kilakoltató végzést ugyanis nem nekem, hanem a férjem menyének kézbesítették, ő meg nem szólt nekünk. Õ Szamkó Zsoltné, én Szamkó Józsefné vagyok. Cigány, cigány, egyre megy – biztos ezt gondolta a postás, amikor máshová vitte a papírt – meséli Doros Juditnak, a Népszabadság riporterének az az asszony, akit augusztus 5-én tett utcára a miskolci ingatlankezelő.
A kilakoltatások és a tervezett épületbontások miatt a városban tiltakozások indultak, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője pedig attól fél, hogy a cigány és nem cigány lakosság közötti egyébként is igencsak megromlott viszonyon a jelenlegi intézkedések csak tovább rontanak.
Kétmillió forintot kapnak, hogy elköltözzenek a városból
Kiss János, a miskolci önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője a Népszabadság kérdésére elmondta, hogy azoknak, akiknek lejárt a bérleti szerződése, vagy nem fizették a lakbért, mindenképpen menniük kell, és a városnak nincs is velük semmi dolga. Azokkal viszont, akiknek még érvényes szerződésük van, és fizetik is a lakbért, más a helyzet. Nekik a város maximum kétmillió forintot tud felajánlani abban az esetben, ha elköltöznek a városból, amit a vezetés szeretne minél előbb elérni. Azaz lényegében vagy elköltöznek Miskolcról kétmillió forintért, vagy saját maguk gondoskodnak a lakhatásukról Miskolcon belül, miután lejár a szerződésük.
Pásztor Albert volt miskolci rendőrfőkapitány, egyes baloldali pártok által támogatott polgármesterjelölt szerint azonban az egész ügy csak telekspekuláció. A politikus szerint a városfejlesztési stratégiában is olvasható, hogy a most „megtisztított” területet jelölték ki az új diósgyőri stadion parkolója számára.
Két nappal később meg is indultak a munkagépek és le is bontották a Marin-kertváros egyik „nyomortelepét” úgy, hogy egy családot nem is sikerült kirakni a tízlakásos társasházból. Õket gyakorlatilag körbebontották a munkagépek. A bontás során Kriza Ákos elmondta, hogy 35 ezer miskolci támogatja az önkormányzat nyomortelep-felszámolási akcióját, így a város vezetése eltökélten halad majd tovább.
— …megyünk tovább, természetesen az ott élőkkel, családokkal egyeztetünk sorsukról és a bontásról egyaránt- hangzott el a politikus helyszínen megtartott sajtótájékoztatóján. Az, hogy mit jelent ez az „egyeztetés”, azóta sem derült ki. Lehet, hogy közös jövőkép kidolgozásáról van szó, de persze belefér az is, hogy a lakók kapnak egy levelet az önkormányzattól, hogy pakolhatnak, mert lejárt az idő.
Tibor is ebben a cipőben jár. 25 éve él ezen a környéken, most egy hete sincs új helyet találni, mert augusztus 28-án el kell hagynia otthonát.
— A közeli gyárban dolgoztam 30 évig. Az egyetlen munka, amit találtam azóta, az önkormányzat (Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.) időszakos közmunkaprogramja volt- mondja el az Amnesty International egyik munkatársának.
Tibor egyébként 200 000 Ft lakbérrel tartozik, de az önkormányzat még részletfizetésre sem ad lehetőséget. Egy másik környékbeli lakó, Zoltán szerint a terület lakóinak nagyjából 80 százaléka, körülbelül 50 család nézhet szembe hasonló problémákkal. Rájuk is vonatkozik persze, hogyha elhagyják a várost, akkor még pénzt is kapnak a költözéshez.
Nem ma kezdődött
A miskolci telepek léte egyáltalán nem új keletű jelenség. Nem arról van szó, hogy megrohanták a szegények a várost, és most már nem lehet tovább bírni velük. Éppen ellenkezőleg. Az elmúlt 30 évben a város lakossága 15 százalékkal csökkent. Sokan a fővárosba és a Dunántúlra költöztek, mások pedig a környező falvakba, ahova most is szeretnék a szegényebbeket eltakarítani.
— Miskolc története során folyamatosan és nagymértékben igényelte a szakképzetlen cseléd, szolga és szolgáltató rétegek munkáját, és folyamatosan nem tudott mit kezdeni velük, mint városlakókkal – írja Lengyel Gabriella szociológus. Szerinte a nyomortelepek akkor szaporodtak el igazán, amikor a háború után Diósgyőrt és Hejőcsabát is a településhez csatolták. A városban azonban már ez előtt is számos cseléd- és jobbágylak épült, melyek majd később válnak alkalmassá a cigánytelepek létrehozására, mint rossz minőségű olcsó ingatlanok.
A városban létesített üzemek később felszívják a környék szegény, képzetlen családjait, azonban kezdetben ez nem jelentette nyomortelepek, vagy akár szegregátumok kialakulását.
— Cigányok a hetvenes évek elejéig nem éltek nagyobb számban a Szondi-telepen, mint ahogyan munkáskolóniákon is csak azok, akik sikeres asszimilációs életútjuk révén jutottak megbecsült gyári munkához és vele lakáshoz. Először 1974 végétől költöztettek ide nagyobb csoportban a Sajó-partról árvíz sújtotta cigány családokat, majd jöttek a felszámolt Gordonról is. Közben a nem-cigány családok fokozatosan költöztek el jobb körülmények közé. …az 1977–1982 közötti időszakban volt jelentős a megye falvaiból a családos betelepülés. A kínálkozó, bár alacsony színvonalú lakáslehetőségekhez az alacsony színvonalú munkalehetőségek is adottak voltak. A többgyerekesek lakáshoz juttatásának rendszerében, amely a nyolcvanas évekig tartott, sok miskolci cigány család is eljutott az Avasi lakótelepre. Ebben az időben jelennek meg az üzemi munkához kapcsolódva nagyobb számban a hejőcsabai mésztelepi kolónián és a tapolcai kőbánya kolóniáján – foglalja össze Lengyel.
A nyolcvanas évek végén megrendült miskolci ipar és bányászat összeroppant és maga alá temette a helyi cigányságot is. A munkanélkülivé vált rétegek számára ekkor az alkalmi munka, feketemunka, alkalmi kereskedés, piacozás, fémgyűjtés, feketekereskedelem ad valamiféle megélhetést. A város rövidesen, 1991-ben dönt „a szociális követelményeknek meg nem felelő lakóterületek felszámolásához szükséges program elkészítésének és ütemezett végrehajtásának szükségességéről”. Ennek értelmében megkezdődik a telepek felszámolása és az ezzel együtt járó macska-egér játék. Az elszegényedett rétegeket erősen leromlott állapotú lakásaikból hasonlóan rossz minőségű bérlakásokba költöztetik, és a telepek felszámolásával fokozatosan újabbakat hoznak létre. A stratégia gyorsan kudarcot vall, hiszen bár kevesebb, de sokkal nagyobb telepet hoznak létre, és ezeknek a területeknek tovább csökken az értéke, így tovább nő az itt élők leszakadása is. E területek egyike lesz a számozott utcák környéke is, ahova egyre többen költöznek, ám a beköltözők egyre szegényebbek. Mára jól látszik, hogy a folyamat maga alá temeti a már ott élőket is, akik egyre kevesebb munkát kapnak. A beköltözők között megjelennek olyanok is, akik lassan letérnek a tisztességes élet útjáról, és ezzel tovább rombolják az ott élők túlélési és beilleszkedési esélyeit.
— Zűrös családok beköltözésével megjelentek a betörések, kerti lopások is. Vannak házak, amelyek elhanyagoltak, romosak, és vannak karbantartott, vízzel ellátott épületek is, nagyon vegyes a kép minden szempontból- írja le Lengyel a környéket, amit idén az Amnesty International is megerősített, cáfolva a sajtóban oly könnyelműen használt „nyomortelep” kifejezés érvényességét.
Lengyel végül egy szomorkás-indulatos konklúzióval zárja, melyből leginkább az derül ki, hogy az 90-es évek óta egy tapodtat sem léptünk előre, és hogy a 2010-es választások sem hoztak túl sok újdonságot eddig.
— A város nem tud mit kezdeni a Lyukóval (egy másik nyomortelep, Magyarországon talán az egyik legnagyobb), az ott élő több ezer emberrel. Megpróbálta kriminalizálni, úgy beállítani, mintha folytonos bűnözés színhelye lenne… Megpróbálta etnicizálni, mondván, hogy Lyukó egy hatalmas cigánytelep lett! A Lyukó példájánál keresve sem lehetne jobb eszközt találni arra, hogy a város felelőseit, vezetőit, gondolkodó embereit szembenézésre kényszerítse a valósággal. A valóságot… már évtizedek óta lesütött szemmel kerülgetik. Hagyták előbb a Nagy-Miskolc, majd a 350 ezres Miskolc bűvöletébe ringatni magukat. Lelkesedéssel biztatták a várost, amikor felszívta magába a falvak népét, parasztjait, cigányait, hogy most sajnálkozva tűrjék, hogy „a történelem” tehetetlenségre, munkátlanságra, kiszolgáltatottságra kárhoztassa ugyanezeket. – fogalmazza meg bírálatát Miskolc mindenkori vezetői felé Lengyel 2009-ben. Azóta sem sokat változott a kép. A Lyukó torkolatánál lévő számozott utcákkal kapcsolatban ugyanezek a stratégiák figyelhetőek meg.Lelépési pénz és szegregáció, lehetőleg a városon kívül. Stadion és parkoló, lehetőleg a városon belül. Közben pedig arra sincs akarat, hogy újrainduljon a Hejőcsabai cementgyár, ami újra felszívhatná azokat, akiknek jelenleg csak a közmunka jut.
Forrás: nol.hu, hirado.hu, romasajtokozpont.hu, hvg.hu, Beszélő, Esti Hírlap,
