Olvasom a hírt, nézem a tudósítást, miszerint
Pásztor Albertet jelölik polgármesternek a miskolci jelenlegi ellenzéki MSZP és DK rövídítésű pártok. Mi a f***, azaz fészkes fene? Csak nem tudtam kimondani…
Mégegyszer! Pásztor Albert polgármester akar lenni? Na ezt még el tudom fogadni. Normális ember benyomást keltette egykor. Főrendőr volt Miskolcon, majd a Gyurcsány kormány Draskovics nevű – mindenki által utált – belügyminisztere, mondjuk úgy elküldte a sunyiba. A rendőröknél ez azt jelenti, hogy nyugállományba vonult – röviden ez a sztori, persze előtte volt még egy kis politikai bohóckodás. Az volt a baj, ami egyébként a normális világban nem baj, hogy igazat szólt. Az pedig az egykori belügyminiszter szerint nem volt baj, ami egyébként baj mindenhol, csak nálunk nem lehetett az. Minden közterületi lopást, erőszakos bűncselekményt cigány származású emberek követtek el 2009-ben Miskolcon.
Ha tisztességes cigányok kiállnak jogaikért a tisztességes magyaroknak is azt kell tenni, sőt még hangosabbnak kell lenniekben! cikk itt
