Miskolc. A Pravda írja…

Dr. Pásztor Albert legutolsó teljes rendőrkapitányi

évében jobb volt Miskolcon a bűnügyi statisztika, mint most.

„Lehet, hogy a közbiztonsági mintaprogramot sikerként könyvelik el azok, akiknek ez az érdekük. Az viszont biztos, hogy Miskolc közbiztonságának helyzete most rosszabb, mint amilyen dr. Pásztor Albert legutolsó teljes rendőrkapitányi évében volt.” Így reagált az MSZP miskolci szervezete csütörtöki közleményében arra, hogy dr. Kriza Ákos szerdán sajtótájékoztatón, csütörtökön pedig az önkormányzati közgyűlésen méltatta a közbiztonsági mintaprogramot.

Miskolc polgármestere szerdán és csütörtökön is azt állította, hogy sikeres az eddig öt északkeleti megyében, így Miskolcon is működő mintaprogram, olyannyira, hogy azt júliustól országos szintre terjesztik ki.

Az MSZP szerint viszont „Kriza Ákos hiába próbálja a miskolciakat – elsősorban a helyi Pravdaként funkcionáló Miskolci Naplót és városi tévét felhasználva – abba a rózsaszín álomba ringatni, hogy a város jó irányban halad a közbiztonság javításának ügyében, ez nincs így, ez ócska hazugság. Bizonyság erre a bűnügyi statisztika, s több tízezer elkeseredett miskolci életérzése”.

A szocialisták közleménye itt olvasható, változtatás nélkül:

„A hazudozásai miatt a bíróságok által többször is elmarasztalt Kriza Ákos folytatja erkölcsi mélyrepülését: nevetséges módon azt próbálja a miskolciaknak sugallani, hogy sikereket érnek el a város közbiztonsági helyzetének javításában. Ezt szuggerálta a szerdai sajtótájékoztatóján és a csütörtöki kampányközgyűlésen is, világgá kürtölve, hogy Miskolcon sikeres a közbiztonsági mintaprogram.

Lehet, hogy a közbiztonsági mintaprogramot sikerként könyvelik el azok, akiknek ez az érdekük. Az viszont biztos, hogy Miskolc közbiztonságának helyzete most rosszabb, mint amilyen dr. Pásztor Albert legutolsó teljes rendőrkapitányi évében volt.

Ugyanakkor a közbiztonsági helyzet megítélése nem hit, hanem tapasztalat kérdése. Kriza Ákos hiába próbálja a miskolciakat – elsősorban a helyi Pravdaként funkcionáló Miskolci Naplót és városi tévét felhasználva – abba a rózsaszín álomba ringatni, hogy a város jó irányban halad a közbiztonság javításának ügyében, ez nincs így, ez ócska hazugság. Bizonyság erre a bűnügyi statisztika, s több tízezer elkeseredett miskolci életérzése.

Ezen is változtat majd Miskolc új polgármestereként dr. Pásztor Albert, s ebben a munkában is segítségre lesznek az MSZP, a DK és az Együtt önkormányzati képviselői. Miskolciak, a miskolciakért.” eszakonkine.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek