Kérem alábbi nyilatkozatom közlését: Dékáni pozíciómról és szenátusi tagságomról lemondó nyilatkozatom közzétételét követően, arra reagálva dr. Torma András nyílt levelében gyalázkodást és jogi lépéseket emleget, miközben
egyenlőséget tesz a nyelvvizsga dokumentációjára vonatkozó tények és az egyetem hírneve között. Az, hogy a valós tényeket bemutató lemondó nyilatkozatom minek minősül, azt minden olvasó meg tudja ítélni. Az, hogy a Bécsi Egyetem, az Osztrák Intézet és az Osztrák Köztársaság szakminisztériuma által tett egybehangzó nyilatkozatok ellen milyen jogi lépések tehetők, dr. Torma András jogvégzett emberként nyilván el fogja tudni dönteni. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a rektori pályázati eljárásban dr. Torma András az összes pályázó közül egyedüliként nem járult hozzá ahhoz, hogy pályázatát a Miskolci Egyetem honlapjára feltöltsék, és így azt a széles nyilvánosság megismerhesse. Ugyanakkor a valóságot feltáró lemondó nyilatkozatomat dr. Torma András – immár rektorként – az egyetem honlapjáról levetette, miközben saját nyilatkozatát ugyanott közzétette.
Dr. Torma András most utólag feltette az egyetem honlapjára nyelvismeretének dokumentumait és jogszabályra, illetve arra hivatkozott, hogy különbözeti nyelvvizsgát tett. Mind a közzétett dokumentumok, mind az általa hivatkozott jogszabály azonban jól ismertek, új információval nem szolgálnak. Az egyetlen új elem tehát, hogy dr. Torma András azzal védekezik, hogy papírjának honosítása során különbözeti vizsgát is tett. Különbözeti vizsgájának letételét azonban a honosítási okirat nem bizonyítja, az általa bemutatott honosítási dokumentum erről nem tesz említést, csupán azt deklarálja, hogy az Állami Nyelvvizsga Bizottság „Ezt a bizonyítványt”, vagyis önmagában a bemutatott német nyelvű okiratot honosította. A bizottság tehát nem szabta a honosítás feltételeként a különbözeti nyelvvizsga letételét, mely ha feltétel lett volna, akkor dr. Torma Andrásnak arról külön okirattal kellene rendelkeznie.
Mindezek alapján a dr. Torma András papírjának honosítási eljárására vonatkozó kételyek továbbra is fennállnak.
Tisztelettel:
Prof. Dr. Barkai László
