1996. július (bőrig ázva Krk szigetén) és 2026. június 7. napos délelőttje.
Csak a ruha változott! Ja, nem 
Sokszor nagy dilemma, mit dobjunk ki, és mit tartsunk meg. Én inkább őrizgetős típus vagyok. Főleg, ha valamihez érzelmi, személyes szál is köt.
Ezt a ruhát ’96 tavaszán kaptam Édesanyámtól, aki használtan vette egy egyházi jótékonysági vásárban.
Pár évig örömmel hordtam, aztán változtak az idők, és a selejtes kupacban kötött ki. Most kértem Édesanyámtól néhány könnyed, kényelmes darabot az itthon töltendő meleg napokra.
És lám, mi került elő
2 Responses
Ki ez? Valami tiszás celeb? Biztos vagyontalan:
https://framer.fra1.cdn.digitaloceanspaces.com/vagyonnyilatkozatok/vagyonnyilatkozat-gerzsenyi-gabriella.pdf
Én nemrég kidobáltam – senki sem akart érte jönni – a régi 36-os, 38-as ruhákat, csupán hármat hagytam meg, meg pár szoknyát, csipkemellényt. Olyanokat, amelyekhez fontos emlék kötődik. Nehezen vettem a ruháimat, állandóan bizonytalanul éltem, a legkevesebb fizetésből, a legtöbb munkáért. A kisvárosban,ahol születtem, szépen öltözködtünk, a Ruházati Szövetkezetben lehetett kapni főleg németből visszamaradt ruhákat. Egyedi darabok voltak. Mindennek megvolt nálam a saját funkciója: irodába ruha, szoknya, blúz főleg, boltba járni farmer, lapos cipő, kirándulni melegítő, póló. Mikor 1998-tól dagadni kezdtem, főleg a felső részemen, vettem egy 50-es sötétkék ruhát, hogy rejttsem a szégyenemet, mert mindig minden miatt nekem kellett szégyellnem magamat. Később kölcsön varrógéppel beszűkítettem formára, de kiadta a formát, így varrónővel megtoldattam kétoldalon sötétkék béléssel. Még ma is felveszem néha, bár az Agora egyik Lecsófesztiválján a hőlégbe lépve elrepedt a hónaljánál, meg van stoppolva, meg ki is fehéredett a hosszú idő alatt kissé. Földig érő volt, egy hosszú nyaklánccal nagyon mutatós. Éppen ma jött meg az új sötétkék ruha, amit rendeltem, hogy megváljak a régi ruhától végleg, nem földig érő, csak térdközépig és van rajta kék nagy zseb. Azt hiszem, ha nem megy össze az anyag mosáskor, szeretni fogom, míg ki tudok menni az utcára. Én nem gyűjtögetős lettem volna, ha családi házban élek, emberi körülmények között, hanem hagyaték őrző, aki a padláson tárolja a holmiját, régi értékeket, ahogyan mindig is történt a régi időkben. Néha rájuk lehet csodálkozni, időnként visszajönnek a divatok is, a családtagok örülhetnek nekik, ha rátalálnak. Nem szeretem az ócskát, amit más képviselt, más emlékei kötődtek hozzá, vagy másfajta alkalomra vásárolt. Mikor életem első epres levetett ruháját megkaptam, nem akartam felvenni, élénken tiltakoztam ellene. Pedig még gyerek voltam és mit sem tudtam arról, milyen értéke van egy új ruhának, ami csak az enyém.