Juhász Roland cége az alkalmazottaktól levont járulékos sem fizette meg. A tartozás összege pedig nem 10 ezer forint volt, hanem 205 ezer forint

Tisztelt Szerkesztőség!

Fotó: ARCHÍV

Valótlan, és alkalmas a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mint a közigazgatás legnagyobb szervezetébe vetett bizalom megingatására.

 

Az alkalmazottaktól levont járulékos sem fizette meg. A tartozás összege pedig nem 10 ezer forint volt, hanem 205 ezer forint.

Az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében kérjük, helyesbítsék „Miskolc. Megjelent a NAV Juhász Rolandéknál” című cikküket, mert az abban közölt állítás valótlan, és alkalmas a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mint a közigazgatás legnagyobb szervezetébe vetett bizalom megingatására.

 

A NAV mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján, pártpolitikától függetlenül jár el. A mérlegelés nélkül átvett poszt szerint egy képviselőjelölt személye miatt indult adóvégrehajtás egy olyan céggel szemben, amelynek „mindössze 10 ezer forintos tartozása volt.” Ez az állítás nem igaz, nem 10 ezer forintos és nem is egyszeri tartozásról van szó. A cég több adófajta megfizetését is elmulasztotta, többek között az alkalmazottaktól levont járulékos sem fizette meg. A tartozás összege pedig nem 10 ezer forint volt, hanem 205 ezer forint.

 

Az sem igaz, hogy a céget a NAV ne figyelmeztette volna. A borsodi képviselőjelölt cége tavaly és idén is több fizetési felszólítást kapott, a legutóbbit például január 19-én. A NAV támogató, szolgáltató szemlélete még a végrehajtásban is érvényesül. Ezt igazolja ez az ügy is, hiszen az adóhivatal nem azonnal indította az inkasszót, hanem lehetőséget biztosított az önkéntes teljesítésre és a díjmentes fizetési kedvezmény igénybevételére is, de a képviselőjelölt cége még ezzel sem élt.

 

A végrehajtás megindítása jogszabályi kötelezettség, amelyre az érintett céggel szemben nemcsak most, hanem a korábbi években többször is, 2023-ban három, 2024-ben egy, 2025-ben két alkalommal is sor került.

 

 

 

Üdvözlettel:

NAV Sajtó

23 Responses

  1. Juhász Roland előre menekülésként belépett a Tisza pártba.Fura, hogy sok,a versenyszférában megbukott ember-mint most Juhász, korábban Szopkó és még sorolhatnám-abban reménykedik, hogy „politikusként” ki tudja egyenesíteni az egzisztenciáját,megszabadul az adósságaitól vagy dőlni fog a lé (a zsebbe)!?

    3
    9
    1. Nem fura! Mindenki látja, hogy milyen gyenge szakmai minőségű embereket tart el a fidesz, ez például szlgál gyakorlatilag bárkinek, hogy politikussá váljanak.
      Vagy látta már valaki Hollósi, Pufi, Csöbör és még sorolhatnám… önéletrajzát?

      7
      0
      1. én csak a gati doktorét olvasom napi kétszer
        miközben hallgatom a kottát sem ismerő zenészt

        1. A tiédben sem olvastam semmit arról, hogy miért kellett nevet változtatni a fajtádnak Zotyó…::):):)

  2. Tehát most már kimondhatjuk, hogy ez az ember csaló. A szó társadalmi értelmében és a jog értelmezése szerint egyaránt.

    4
    9
    1. Igen, kimondhatjátok ti fideszesek. Akikről minden magyar ember tudja, hogy csak akkor hazudtok, amikor kinyitjátok a szátokat. Meg amikor írtok, vagy gépeltek. De olyankor mindig.

      8
      2
  3. 205 ezer, ez egy vállalkozásnál kb. annyi mint egy kövér lepkefing.
    Ettől ütősebb dolgot keressetek, mert ez halovány. A nav meg jobb ha befogja a száját, mert akkor kellene nagy mellénnyel okoskodni, ha a visszatérítéseket sikerülne nekik határidőket betartva kiutalni. Amíg pont ők azok akik semmilyen határidőt nem tartanak be, addig morálisan erősen kérdéses a követelőzésük.
    Akinél a 200 ezer kiveri a biztosítékot, azt szívből sajnálom, de nem mások hibája, hogy szar az élete.

    6
    2
  4. nav mint erkölcsi lángoszlop 😀

    a lányom volt cége 10 milliós összegek miatt pereskedett vx, nem szaros kétszázezerrel, ti nyomorult cigányszarevő csicskák! aztán öt év alatt kiderült hogy nekik volt igazuk, a
    xav röhögve kifizette a perköltséget majd a büdösbarmokon leverik hahahahaha

    5
    1
  5. A főni homokos és narkós, RX csaló és hazug seggfej .Van jó néhány prosti is a csapatban, bukott, duzzogó hájleszívott katonatiszt.Szomorú, hogy a legmagyarabb folyó nevét ez a hulladék társaság bitorolhatja!

    1
    1
  6. Álljunk már meg egy baráti szóra! A NAV nem hallott az adótitok fogalmáról? Még ha igaz is lenne a 205 ezer (én mondjuk nem hiszek nekik), akkor is, hogy lehet ezt névvel nyilvánosságra hozni? Már ebből is látszik, hogy valami fideszes sumák lehet a dologban

  7. Persze az felvet kérdéseket, hogy a fenébe nem fizet ki egy cég teteves 200 eFt-ot.
    Én 1982-től vagyok vállalkozó, és senki ne védje meg Juhász Rolandot ebben az ügyben, ha valóban igaz.
    Én nem indulok semmilyen politikai helyért, de köztartozás mentes a cégem évtizedek óta.
    Vagy teljesen le van égve, vagy egyszerűen hülye, más nincs.
    Juhász Roland: azonnal fizess be minden köztartozást, és takarodj a politika közeléből, mert az ilyenek csak megélhetési politikus lesznek.

    1. soroljam a fideszesek cégeit, köztük a kámforrá vált cégeket is, nagyságrendekkel nagyobb köztartozásokkal?

  8. Remélem a Minap nevű szenylap 44 nap után megszünik a gazdival együtt süllyesztőbe.
    Adótitokról nem hallottak?
    Gondolom Roland jól áll azért akarják kicsinálni.

  9. egyszerűen felültették a klasszikus hámász-simogató ringlispílre (népírtás, stb).

  10. Orbán lemondta a Győri látogatását😀😃
    Mondjuk nem is csodálom😀😃
    Fogadtuk volna érdemei, szerint😀😃
    Nem meri Győrbe betenni a lábát a nyomorult😀😃
    Győrben a fidesznek már csak pofon és megaláztatás terem😀😃
    Kìüldöztük a városunkból, április 12.-én meg kiüldözzük az egész országból.
    Tisztelettel a Győri „szarháziak”

  11. Ha Vágujhelyi Feri a nav elnöke a microsoft korrupciós ügy kukcsembere,Garancsi embere ezt nyilatkozza egy tiszás jelöltre az nekem elég bizonyíték…,:):);)

  12. Hatalmas nagy álmom, hogy az emberek megismerjenek, hogy ott legyek az óriásplakátokon, vagy ott legyek a köztudatban! A hírnév és a pénz éltet, ha ez a kettő megvan, én már boldog vagyok, nem is kell más! Gyerekként is mindig táncoltam, zenéltem, a színpadon álltam

    – jelentette ki a Blikknek.

  13. A román külügyi tárca sajtóközleményében hangsúlyozza, miszerint „a tel-avivi román nagykövetség személyzetével kapcsolatban tájékoztatjuk Önöket, hogy a külügyminiszter jóváhagyta a tel-avivi román nagykövetség, a haifai román főkonzulátus, valamint a rámalláhi román képviseleti iroda nem alapvető fontosságú személyzetének, és családtagjainak önkéntes hazatelepítését. A Külügyminisztérium továbbra is figyelemmel kíséri a régió biztonsági helyzetének alakulását, és készen áll arra, hogy konzuli védelmet nyújtson a román állampolgároknak.”

    A KLM légitársaság már korábban jelezte, hogy a régióban tapasztalható fokozott biztonsági helyzetre való tekintettel vasárnaptól felfüggeszti Tel-Aviv-Amszterdam járatait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű