2016. A Múlt köde. Amikor Orbán Miskolcon egy jót cigányozott

Miskolcon ismét megvillantotta, milyen is egy hamisítatlan, polgári, konzervatív úriember: elkezdett arról beszélni, hogy a miskolciaknak bizony van tapasztalatuk a migránsokkal. A miskolciaknak egyébként nem nagyon van semmilyen tapasztalatuk azokkal a közel-keleti, afrikai és balkáni bevándorlókkal, akiket Orbán és elvbarátai eddig migránsnak neveztek, ezért a miniszterelnök gyorsan fel is oldotta ezt a disszonanciát, azt mondta, a miskolciak tapasztalata onnan származik, hogy látták, ahogyan belföldről, a város környékéről beköltöztek a városba. Orbán ugyan nem mondta ki, hogy a Gyurcsány-féle Fészekrakó-program segítségével a városba költöző cigányokról beszél, de később Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy nagyon is erről volt szó.

A helyi roma önkormányzat vezetője nem sokkal később bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, és több kisebbségi szervezet is tiltakozott Orbán kijelentései ellen,

HVG megkereste Barna Attilát, a miskolci székhelyű Borsod megyei roma nemzetiségi önkormányzat elnökét is, hogy mit szól a miniszterelnök szavaihoz. Barna helyzete azért érdekes, mert 2014-ben a Fidesz színeiben volt polgármesterjelölt a Borsod megyei Girincsen. Barna nem is volt hajlandó szót emelni Orbán ellen, annyit mondott:

„Jobboldali érzelmű ember vagyok, így, ha nem haragszik, ezt nem szeretném most kommentálni. Ha a miniszterelnök úr ezt felvetette, akkor biztos van alapja.”

Balogh József, az Országos Roma Önkormányzat vezetője a HVG-nek azt mondta:

„nem ez a hozzáállás jellemző miniszterelnök úrra”.

Korábban

Miert van kelet Magyarország területén (pl Miskolc) jelentősen több/többszörös roma mint Budapest/Nyugat Magyarországon?

ASKHUNGARY

Budapesten élek, de most hogy voltak Miskolcon és láttam hogy mennyivel több roma van mint pl Pesten, felmerült bennem a kérdés, hogy mi volt a történelmi/társadalmi oka annak, hogy keleten ilyen nagy arányban vannak.

113

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű