A roma származásúakkal összefüggésben tett kijelentésekkel megsértette a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi előírást a HÍR TV a 2025. július 22-én 17 óra 50 perces kezdettel közreadott „Komment” című műsorszámban, emiatt a testület 300 ezer forint bírságot szabott ki a HírTV Zrt.-re, emellett a jogsértésről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a műsorszolgáltatót.
A Magyarjelen.hu internetes sajtótermékben 2025. július 30-án megjelent „Félholtra vertek egy cseh lovast a Szuhai fivérek” című, valamint az ugyanott 2025. augusztus 1-jén közzétett „A sportolóverés kapcsán a Magyar Lovassport Szövetség inkább a rasszizmus miatt aggódik” című médiatartalmak ugyancsak a roma származásúakra tett kijelentésekkel sértették meg a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételének tilalmát, ezért a Magyarjelen.hu-t megjelentető Innovatív Kommunikáció Alapítványt a Médiatanács 200 ezer forint bírsággal sújtotta, valamint a jogsértésekről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is. A legfrissebb dokumentumok a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.
Helyreigazítás: A 2025.július hó 30. napján „Újra versenyeznek a cseh lovast összeverő Szuhai fivérek” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a 2025 júliusában Somorján rendezett díjugrató versenyt követő éjszakai diszkóban történt verekedés során Szuhai Rodrigó és ifj. Szuhai Gyula hátulról leütöttek egy sörösüveggel egy cseh díjugratót, majd a földön fekvő, magatehetetlen sértettet rugdosták; valótlanul állítottuk továbbá, hogy a Szuhai fivérek ezt megelőzően szexuálisan zaklattak egy lányt.”
Döbbenetes módon újra versenyeznek, és már az eredményeik is elérhetőek az interneten a Szuhai fivéreknek, akik magyar színekben indultak a Somorján zajló nemzetközi díjugrató versenyen.
FRISSÍTÉS: A Magyar Lovassport Szövetség Facebookon közzétett egy bejegyzést, amiben úgy fogalmazott az esetről, hogy „nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó verekedésben vett részt két magyar és egy cseh sportoló”. A poszt arról is tájékoztat, hogy a verseny főbírója a három sportolót sárgalapban részesítette, diszkvalifikálta, és a magyar lovasokat a verseny elhagyására kötelezte. Tájékoztatásuk szerint a versenybíróság elnöke a Nemzetközi Lovas Szövetséget (FEI) tájékoztatta a fegyelmi vétségről, a szlovák rendőrség pedig kihallgatta az elkövetőket, és megindította az eljárást. „A Magyar Lovassport Szövetség mindenben együttműködik a Nemzetközi Lovas Szövetséggel és a leghatározattabban elítéli az erőszak és a rasszizmus minden formáját. Visszautasítjuk az esettel kapcsolatos álhírkeltést, s vétlen sportolók – ifj. Szuhai Péter – meggyanúsítását” – zárta a bejegyzést a Magyar Lovassport Szövetség.
Ahogy arról a Magyar Jelen beszámolt,
