
Október végéig a magyar költségvetésbe alig 589 milliárd forintnyi uniós támogatás folyt be a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési beszámolója szerint. Ezzel szemben uniós tagdíjként a közös büdzsébe október végéig 609 milliárd forintot fizettek be a magyar adófizetők pénzéből.
Ez azt jelenti, hogy a magyar állam az Európai Unió nettó befizetőjévé vált az első tíz havi adatok alapján – erre pedig nem volt példa Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta.
Az év végéig annyiban változhat a helyzet, hogy befizetések már várhatóan nem mennek Brüsszelbe, ám ha az utolsó két hónapban még érkezne valamilyen – akár pár tízmilliárdnyi – támogatás, akkor ezt a kínos helyzetet el lehet kerülni. Ha ez megtörténne, még akkor is 2025 lesz az az év, amikor a legkevesebb uniós támogatást sikerül lehívni.
Magyarország egyre több statisztikai mutató alapján (egy főre jutó, fogyasztási kiadások, jövedelem, szociális kiadások, egy főre jutó GDP) alapján az EU egyik legszegényebb vagy éppen a legszegényebb országa – vagyis teljes mértékben rászorul a felzárkózáshoz szükséges uniós támogatásokra

20 Responses
Olyan kijelentéseket is tettek, hogy minden, az országnak járó zárolt uniós pénzt megszereznek, erre már számtalan „mestertervet” készítettek.
Ezzel szemben az igazság az, hogy az EU 27 tagállamából 26 megkapja a neki járó támogatásokat, csak Magyarország nem.
Valamint az is tény, hogy 2022 decembere – az első zárolások óta – a kabinetnek nem sikerült elérnie érdemi előrelépést
És?
az idő Orbánnak dolgozik
Mi van veled? „már jár”?
eddig az vallottad, hogy ajándékcsikó
ja
de hát az Ördög már türelmetlen
vinné már ami az övé, nem fog engedni
semmi személyes, de be fogja tartani a megállapodást amiben megvette a lelkét
és hát tőle még nem menekült meg senki
Ja.Azt látjuk mennyire neki dolgozik vén barom…
Példul;
https://www.youtube.com/shorts/6w9DWgmkVBs
Ha nácipártos elmebajosokat akarnék hallgatni akkor megnézek egykúródóra videót ahogy éppen szügyig van az oroszseggben…Erre vered magad Zolika?
Pazmeg!
Mi van veled? Már nem is akarjátok a LER segítséggel Orbánt megbuktatni?
Várjámán!
Hogy beszélsz Ukrajna nemzeti hőséről: Sztepan Banderaról.
Vigyázz! Rád teszi a célkeresztet a Tisza. Megadja a lakáscímedet, hol mikor
lehet meglazítani a kerékcsavarokat, pótolni műanyag csavarral stb., stb
Családod is van. Vannak ilyen nem a zalkába járó gonosz emberek.
Csak találkoztál már ilyenekkel.
Én a te lakcímed megadása miatt jobban aggódnék Zotyó…:):):)
A zalkásba jártak rendes emberek is,nem csak ilyen magadfajta alkoholista mocskok…
Paazzmmeegg! Akko’ mán nem tudja elopni az uniós pénzeket?😁😂🤣😀
Kénytelen lesz napi szinten „ellopni” a migri bünti pénzt, két parizeres zsemlére.
Hetvenhét pusztán Hatvantól hatvan kilométerre félárbocra engedték a 20 szankció csillagos
kék EU zászlót. Legközelebb ezt a zászlót a Vörös téren dobják a macskakövekre. A Victoria Nuland és Volodinir Zelenszkij páros bemocskolta. A Vörös téren díszvendég lesz Ursula von nincs már Lejjebb. https://www.youtube.com/watch?v=f8W9O2AhR9A&list=RDf8W9O2AhR9A&start_radio=1
Amikor Putlertől és Micimackótól várjuk, hogy Orbán ne döntse be az egész országot. Csodálatos.
Bár ugye nekünk járna a legtöbb kifizetés, de a hősies és zseniális magyar kormány elérte, hogy egy kurva kanyi petákot se kapjunk.
ha ha ha
ócska útszéli cigány vircsaft
Várjálmán! Volt idő mikor a kishercegség Luxemburg ugyanannyi támogatást kapott, évekig!!, mint Magyarország.
Osztán azé’ a legtöbb kifizetésért csak odalökted az összes termelőeszközt, az összes piacot.
Más volt KGST országok miért nem csinálták ugyanezt?
Ja, hogy magyar internacionalista/globalista…. xxxxx xxxxxx xx xxxxxxxxx xxxxxxxxxxx.
magyar internacionalista/globalista = a büdöskomcsi párttitkár, a geci faterja
Útlevél gyártó automata
Ajánlom figyelmetetekbe, mint befektetési lehetőség
Nemsokára indulhat a gyártás
Sorosnak is vette az apukája
a rendes magyat meg nem szólt a gestaponak
JUJJ, DE JÓ !
MOSTMÁR SZEMÉLYESEN IS TÁMOGATHATOM A BRUXELLES-I ADMINISZTRÁCIÓT IS AZ ADÓMBÓL !
KÖSZÖNJÜK, FIDESZ-KDNP ,CSAK ÍGY TOVÁBB . . .
De most már végre eljutottunk oda hogy szuverén, nemzeti-keresztény kormànyunk van; egyedül csak a ruszki gàztól – olajtól, a kínaiak pénzétől; trump pillanatnyi jóindulatàtól vagy hangulatától függünk
Propagandmédia a közönségnek: kiszivárgott a Tisza adóterve
Propagandmédia a bíróságon: ez nem a Tisza adóterve, ez csak a mi véleményünk, hogy akár ez is lehet a Tisza adóterve szerintünk …
ha ha ha, ti nyomorult barmok!