Barlangfürdő nyitás. Csöbör Katalin félretájékoztat?

 Kéri Zoltán a Miskolci Fürdők Kft. főmérnöke az újonnan kihelyezett kordonok előtt elmondta, hogy megtörtént a Barlangfürdő lekordonozása, ezzel szétválaszthatóak lettek az egyes munkaterületek.

Jelenleg még nem lehet felelősen nyilatkozni arról, hogy dátumszerűen melyik munkafázis mikorra készülhet el. Előzetes tervek és kalkulációk vannak, de a pontos végrehajtás több tényezőtől függ, mint a kivitelezési tervek jóváhagyása, a kivitelezés előre haladása vagy akár a finanszírozási kérdések. Már maga a részleges megnyitás is komoly plusz forrásokat igényelhet. A főmérnök rámutatott, minden szereplő közös érdeke, hogy a Barlangfürdő mielőbb újranyithasson, ennek tudatában dolgoznak, de az időpontot korai még meghatározni.

Korábban Csöbör Katalin ezt nyilatkozta.

Már idén nyáron ismét megnyílhat a miskolctapolcai barlangfürdő, Csöbör Katalin miskolci fideszes országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint 2025. június 30-ig újranyílhat a fürdő. – Olyan állapotot szeretnének kialakítani, hogy a tűz után a barlangfürdő rész használható legyen. A vízgépészeti berendezéseket egy külső konténerben helyeznék el ideiglenesen, és ezáltal a fürdő egy része újra látogathatóval válik. A teljes felújítás az ehhez szükséges források összegyűjtését követően végezhető el. 

6 Responses

  1. Előzetes tervek és kalkulációk! Ez így helyes, ez a normális út. Ha nincs bármilyen felmentés a közbeszerzés alól akkor ki kell írni a tervezést, a nyertes megtervezi. Ki kell írni a kivitelezést, a nyertes kivitelezi! Ha szakemberek kezében van, jó kezelben van van a projekt! Ha a senkiháziakat (pl. politikusok) odaeszi a fene és beleszólnak, kampánycélra okoskodnak akkor széttrollkodható! Jelenleg semmi időpont nem biztos, csak a politikus mond nagyot ahogy az érdeke kívánja!

  2. Kinyithat a fürdő június 30-ig… mondjuk épület nem lesz, se víz, se fürdés, se áram, se semmi.
    De attól még nyitva lesz! Előre megyünk nem hátra. Pfff.

  3. Nyugi elvtársak, tutti info: a vizek völgye nyitva marad, lehet szalonnát sütni a hejő patak partján.
    még frissebb info: varga lacika idén is békátlanítja a tapolcai tavat egy búvárruhában, így ott is csobbanhat a nagyérdemű.

    2
    1
    1. Bajusztól ilyen akciót nemigen várhatunk, mert nem látszana ki a feje a vízből..:):):)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű