A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arra kérte Balogot, hogy mondjon le zsinati elnöki posztjáról

Szimpátiaszavazást tartottak Balog Zoltánról a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában kedden, ami után Balog Zoltán bejelentette: 86 százalékos támogatottságot kapott a szavazáson, ezért nem távozik posztjáról. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írja,

„Ezen az ülésen megkértem – a kialakult helyzetre való tekintettel, teológiai alapú érveléssel Balog püspök urat: gondolja át, hogy lemond zsinati elnöki tisztéről.”

Fekete közleményében azt írta, szerdán ismét beszélt Baloggal, amelyben ismét azt kérte tőle, mondjon le zsinati elnöki tisztéről.

„Bízom abban, hogy egyházunk egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni.”

– írja a Tiszántúli püspök. Fekete ezután mértéktartást kért Balog döntéséig, majd hozzátette, reméli, a böjti időszak elősegíti mindenkinek a „személyes és közegyházi önvizsgálatot”.