Tapolca. „Ezt a helyzetet lehet, hogy nem éljük túl” – fogalmazta meg egyetlen mondatban a véleményét Ostorházi

„Ezt a helyzetet lehet, hogy nem éljük túl” – fogalmazta meg egyetlen mondatban a véleményét Ostorházi Imre, aki a Calimbra Wellness és Konferencia Hotelt és a Kikelet Cub Hotelt üzemelteti Miskolctapolcán. „Most még csak ízlelgetjük a hírt, de nagyon súlyos következményei lehetnek ennek az intézkedésnek. Én mindvégig abban reménykedtem, hogy a Barlangfürdőt nem zárják be, hiszen Miskolctapolca ebben az állapotában halott, a fürdők nélkül egyszerűen lekerül a hazai idegenforgalom térképéről”– tette hozzá.

A vendéglátó szakember elmondta, hogy a vendégek legalább fele nem a szállodák saját szolgáltatásaiért érkezik Miskolctapolcára, hanem az attrakciókért. Különösen a Barlangfürdőért. Az év végéig még a régi feltételek mellett veheti igénybe a szálloda a gázszolgáltatást, az utána következő időre viszont a jelenlegi ár huszonegyszereséről szól az ajánlat.

„Az év végéig dönteni kell a hogyan továbbról” – mondta Ostorházi Imre. „Két szállodát üzemeltetünk. Hetven nálunk dolgozó ember sorsáról is szó van. Szerintem a Kikelet Club Hotelt be kell zárnunk. Ott egy kisebb wellness részleg működik, az nem elegendő a vendégek igényeinek kielégítésére. A Calimbrát megpróbáljuk tovább működtetni, de megnövekedett költségek miatt ezt addig tudjuk megtenni, amíg a tartalékunk el nem fogy. Rendkívül nehéz időszak vár ránk, beláthatatlan véggel. A világ számára a Covid hatalmas csapás volt, de a mi Covidunk itt, Miskolctapolcán ez a most kialakult helyzet.”

boon.hu