A budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumnál is több százan alkottak élőláncot

Az ország egyik legjobb iskolájának, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumnak a tanárai élőláncos demonstrációt szerveztek hétfő reggelre. A megmozduláshoz sok öregdiák, szülő, mostani diák is csatlakozott, így több százan álltak ki közösen az oktatás jövőjéért.

Az akciót ötven fazekasos tanár szervezte, ez körülbelül a tantestület fele. 7:30-kor élőláncot alkottak az iskola körül, és közösen elénekelték a tiltakozások szimbólumává vált „Mi vagyunk a Grund!” című dalt. Ezután a tanárok „Tudtad?” feliratú táblákkal világítottak rá a közoktatás problémáira. A táblák kinézete, koncepciója a kormány korábbi menekültellenes plakátkampányára hasonlított. Csak éppen az olyan üzenetek helyett, mint „Tudta? a párizsi merényletet bevándorlók követték el”, olyanok szerepeltek rajtuk, mint „Tudta Ön, hogy az iskolák takarítása egyáltalán nem megoldott, ez is sokszor a szülőkre hárul?”.

Korábban az iskola tanárai már csatlakoztak a fekete ruhás kiálláshoz a megfenyegetett tanárokért, akkor a nyilatkozatot 54-en írták alá. Ennek apropója az volt, hogy a fenntartó tankerület felmentette a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. Az indoklás szerint azért, mert az igazgatóhelyettes a pedagógusok polgári engedetlenségének élére állt.

telex.hu