
Borkuti László (Demokratikus Koalíció) azt mondta, a három jelölt közül természetesen Sebe-Gazdig Juditra voksolna.
– Azért jó választás, mert olyan képviselő kell a választókerületben, aki együtt tud működni a városházával. Azt tapasztaltuk, hogy a városi ellenzéki oldalon nem az együttműködés szándéka van a képviselőjelöltben, hanem inkább az, hogy a Fidesz szavazóbázisát erősítse a képviselő-testületben. A következő két évben szeretnék Judittal együtt dolgozni – vele be tudjuk fejezni azt a munkát, amit Hegedüs Andrea elkezdett.
Erdei Sándor (Mindenki Magyarországa Mozgalom) szintén Sebe-Gazdig Juditot ajánlja a választók figyelmébe.
– Mögötte összefogás van, magam is segítettem a kampányban. Hiszem, hogy fiatalos lendülettel dolgozna a képviselő-testületben; látszik rajta az őszinte tenniakarás, az, hogy teljes erővel tudná képviselni a választókörzetét a miskolci közgyűlésben.
Molnár Péter (KDNP) pártja nevében egyértelműen Barta Gábort javasolja a miskolciaknak.
– Teszem ezt azért, mert ő korábban már volt önkormányzati képviselője a területnek, és úgy gondolom, egy nagyon aktív és jó képviselőt ismerhettek meg benne. Mindent elintézett, számtalan olyan eredményt ért el, amire a mai napig büszkék lehetünk – mondta.
Veres megkapta a visszajelzést, hogy mennyire sikeres a csürhéje élén
Mi van összefogás!?😂😂😂
Vajon ki lesz az, aki elsőként kimászik a moslékból?
hát a szivárvány
Mi a fasz van a Kiss Ernőn? Autós blokád?
Nézzem a beülős Andrea FB oldalát. Még nem tudja, hogy Vasárnap mondott csütörtökön a csodafegyver!😅😁😂🤣
“Az első ilyen Miskolc, ahova a héten levonult a Demokratikus Koalíció is kampányolni az összellenzéki jelölt, Sebe-Gazdig Judit mellett. A párt csodafegyverét, Gyurcsány Ferencet is magával vitte annak reményében, hogy a Miskolc 3. egyéni választókerületet 2019-ben be is húzta az ellenzék a DK-s Hegedűs Andreával, ő azonban beült listáról a parlamentbe – írta meg a Telex.”
Számomra a minta orbiviki, aki az elmúlt 30 év 9 választásából mindegyikben csak listáról tudott bejutni a Parlamentbe. Egyszer már igazán megpróbálhatna egyéni választókerületben indulni, biztos megválasztanák az emberek, hiszen olyan népszerű, nem?
Ne fáradj! Anno, Hegedűs Andika becsapva az mszp-s szavazóit csak úgy ravaszdian átosont a DK-ba.
Most meg ugye Sebe-Gazdigot támogatta a Jobbik, aztán az szavazólapról meg csak úgy leesett a Jobbik, mint a Gergényi rendőrökről az azonosítójelvény.
Orbántól meg csak a NER-t várjuk.
A Nemzeti Együttműködés Programja
“2010. máj. 2. — A győztesnek nem igaza van, hanem feladata . A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, …” Neked doktor Orbán Viktor.
Nem fáradság.
cigó orbiviki volt az, aki liberálisként kezdte, majd konzervatív lett, hogy most meg náci legyen? És ezt pont te hozod fel példaként exmiépes-voltszoci-mostfideszes gerinctelen köpönyegforgató tróger?
“01:00 óra
Orbán Viktor és veje az éj leple alatt az államkincstár pincéjébe falbontás módszerével behatolnak, majd találomra felkapnak egy tele zsák pénzt mellyel hazáig szaladnak.
03:00 óra
Amikor mindenki az igazak álmát alussza, megállt egy fekete terepjáró Felcsút egyik kivilágítatlan háza előtt. Nyílik a kiskapu és a bokrok sötét árnyékában, ahova se a hold, se a köztári lámpa nem világít be, Orbán Viktor a telezsák pénzt átadja Mészárosnak. Lőrincz a garázsból távcsöves puskával fedezi az átadást.
– Most loptam ki az államkasszából! – nyalja végig ide-oda a száját a miniszterelnök
– Jól van legjobb barátom, világi cimborám, vértestvérem, Viktorkám – mondja Mészáros, melyet kitudja miért mond, mivel idén most látja először a kertkapuban ácsorgó miniszterelnököt.
– Szaladj bűntársam, loholj tettestársam, rejtsd el jól a zsákmányt, hogy az uniós tisztségviselők kutyái se tudják kiszagolni hova lett. És ne feledd „Lyukas lufiba nem érdemes belefingani” – mondja útravalóul a dakota bölcseletet Orbán, majd lapos kúszásban vissza lopakodik a házba.
És így is lett…
04:00 óra
Mészáros fekete símaszkban, a vállán a tele zsák lopott pénzzel szalad a sötét erdőben, majd amikor úgy gondolja, hogy megtalálta a megfelelő fát elássa a tövében a zsákmányt. Elégedetten dörzsöli a markát, hogy most aztán jól meglopták az Európi Uniót de legfőképpen a magyarokat!
Történet vége.
————————-
Milyen pszichés állapotban lehetnek azok, akik a fenti történetet vallási fanatizmussal, illetve marxista hevülettel mélyen hiszik! Mennyi RTL-t kell ehhez nézni?
MERT EZ A LOPÁS KLASSZIKUS BÜNTETŐJOGI, NÉPI ÉS MINDENFÉLE ÉRTELMEZÉSE!
(Na jó, talán rablásé a falbontás miatt, de ebbe most ne menjünk bele)
Amire ők (szerencsétlen hülyék) gondolnak, (pl. Mészáros állami megbízásokat nyer) azt sajnos nem lopásnak nevezik. Miért gondolja azt minden hibbant, hogy a Fideszben tök hülyék vannak és baloldali politikusokat és holdudvarukba tartozó vállalkozókat kellene helyzetbe hozniuk? Most komolyan, Gyurcsánynak, vagy bandájának kellene nyerni minden kiírást? Bár még így is sok vörös báró nyer tendereket, de az RTL-paták szerint az összes tendert vörös báróknak kellene nyerni. Ne jöjjön senki azzal a süket dumával, hogy vannak független vállalkozók, mert olyat még a világ nem látott, 5 perc beszélgetés alapján meg lehet mondani ki melyik oldalra „húz”! Fletó is valahogy megduplázta a vagyonát az elmúlt 10 évben, ebben a fene nagy diktatúrában.
Én még soha nem hallottam arról, hogy Mészáros felvette a pénzt, aztán elszaladt vele (azaz ellopta), vagy falbontás módszerével betört valahova, tudtommal a vállalt munkát elvégezte, az alvállalkozókat meg kifizette és a nyereséget is itthon fekteti be. Nem úgy, mint a SZEVIEP, vagy Bajnai, vagy a STRABAG.
Ja persze a mai húszon éveseknek fogalmuk sincs kik ezek a nevek és mit tettek.
Szóval, értem én mire gondolnak ezen szerencsétlen párák amikor lopásról beszélnek, csak hogy ez nem az!”
Ehhez nem kell pszichés állapot, elég ha nyitott szemmel élsz Magyarországon, mert ez a valóság.
“– Azért jó választás, mert olyan képviselő kell a választókerületben, aki együtt tud működni a városházával. Azt tapasztaltuk, hogy …”
Mondja ezt, az a levélíró-frakció amelyik elsőnek kezdte ki a fennen hirdetett együttműködést?
Olyan bájos.
Számomra meg a miskolci sajtó császára Hanyecz.
Mindent tud. Minden párt helyett politizál.
hát a szivárvány