Skip to content

Hillary Clinton: Magyarországot egy kapzsi és korrupt vezető irányítja

Hillary Clinton: Magyarországot egy kapzsi és korrupt vezető irányítja

Az amerikai Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltje ugyanilyen jelzőkkel illette Oroszországot, Törökországot és Brazíliát is.

Hillary Clinton korábbi demokrata elnökjelölt volt a vendége az amerikai média liberális véleményvezére, Rachel Maddow műsorának, ahol elsősorban arról beszélt: aggasztja, hogy autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a világban.

Clinton szerint elképzelhető, hogy a társadalmi változásokkal elégedetlen tömegek akár meg is puccsolnák az amerikai demokráciát. Itt példaként Donald Trumpot hozta fel, valamint a washingtoni Capitoliumot januárban megtámadó tüntetőket. Ezután pedig úgy folytatta:

Nem szeretik azt a világot, amiben élünk, és ebben egyetértenek azokkal az autokratikus vezetőkkel Oroszországtól és Törökországtól kezdve Magyarországon át Brazíliáig és a világ számos helyéig, akik egyszemélyi hatalommal, kapzsisággal és korrupcióval irányítják az országukat.”

Clinton nyilatkozatát a Telex szúrta ki.

A volt elnökjelölt beszélt arról is, hogy az autoriter vezetők „a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül”.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



34 Comments

  1. Névtelen
    2021.11.25. 07:27

    És mekkora az állatkertje!

    7
    2
  2. tempevölgyi
    2021.11.25. 07:46

    Előbújik minden rossz!
    Elment az orosz!
    Hülyéknek alkalom
    Üres a hatalom!
    Csak a népnek siralmas!
    Új, polgári aljas!
    Telnek a listák!
    Tolvaj kapitalisták!
    Újult erőre kapnak!
    Vége az országnak!
    Sötétbe fordul a nap!
    Gazemberek virítanak!
    2021. 11.. 25.

  3. Sentinel
    2021.11.25. 08:23

    Mi a f@sz köze van ennek a vén múmiának Magyarországhoz ??
    Törődjön a inkább férjével, nehogy jöjjön egy újabb Lewinsky és lenyúlja előle ( ha még van mit) a maradék anyagot!!

    3
    13
    • Névtelen
      2021.11.25. 12:42

      Hogy mi köze van Magyarországhoz?
      Na, figyelj, te totálisan műveletlen fideszes suttyó:
      Bárdossynak talán nem kellett volna hadat üzenni az Egyesült Államoknak. Orbánnak pedig nem kellett volna állást foglalni az elnökválasztás alkalmával. Világos, te sudribunkó?!

      14
      3
      • Névtelen
        2021.11.27. 15:31

        Eddig is labanc voltál. Na, bumm!

  4. Mahir Kara
    2021.11.25. 08:48

    Sok szőrtelen madzagon rángó, oráng utáni majom!

  5. El Chapo
    2021.11.25. 09:22

    Inkább a férjed sliccét figyelted volna ilyen éberen. 😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁
    Kenneth Starr független jogtanácsos egy kék ruhát kapott Lewinskytől, amelyen Clinton spermája volt, valamint egy tanúvallomást tőle, hogy az elnök szivart szúrt a hüvelyébe. Clinton kijelentette: „Volt olyan kapcsolatom Miss Lewinskyvel, ami nem volt megfelelő”, de tagadta, hogy hamis tanúzást követett volna el, mert Clinton szerint az orális szex jogi definícióját nem foglalja magában a „szex” önmagában .
    Külügyminiszteri tevékenysége is sok kívánnivalót hagyott magaután. Mind nemzetközi szinten, mind az Egyesült Államokon belül komoly kritikák merültek Hillary Clinton külügyi tevékenységével kapcsolatban (mint az arab tavaszhoz való viszony), különösen a Bengáziban található amerikai konzulátus elleni 2012. szeptember 11-i, Christopher Stevens líbiai nagykövet halálát okozó szélsőséges támadás után.

    4
    8
    • Névtelen
      2021.11.25. 11:39

      Ne bomolj már!

      „Yoko Ono sokkolta a riportereket egy Los Angeles-i kiállításmegnyitón. Nyíltan arról beszélt, sőt részletezte leszbikus viszonyát a demokrata elnökjelölttel, Clinton feleségével Hillaryval.

      2015. JÚNIUS 2.
      Nem, ez nem valamiféle különleges bosszú volt a Monica-afférért. Yoko Ono és Hillary Clinton ennél sokkal korábban keveredtek viharos leszbikus viszonyba, még valamikor a vietnami háború idején.

      Kéretlen coming out?
      John Lennon excentrikus özvegye egy Los Angeles-i kiállításmegnyitón látta elérkezettnek az alkalmat, hogy Hillary helyett, ki tudja talán kéretlenül coming out-oljon.

      Amúgy éppen csészékből és poháralátétekből álló kollekcióját mutatták be egy múzeumban. Itt sokkolta váratlan bejelentésével az újságírókat. Amúgy nevetgélve hozta szóba a dolgot…

      Fő, hogy kipróbálta!
      A dologban nyilvánvalóan politika van. A nagyon erős amerikai leszbikus közösség így már biztosan Hillaryra szavaz. Kit érdekel, hogy azóta, nem éppen viharmentes heteroszexuális kapcsolatban él Bill Clintonnal. A fő, hogy egyszer kipróbálta…”

      Yoko bejelentése beindította a kommentelőket. Aki tud angolul, böngészheti bátran!

      http://worldnewsdailyreport.com/yoko-ono-i-had-an-affair-with-hillary-clinton-in-the-70s/

      1
      1
    • Névtelen
      2021.11.25. 13:25

      És mit szeretnél mondani Szájernének, Borkainének, Mészárosnének, Deutschnének a férjek sliccével kapcsolatban?

      11
      2
      • Névtelen
        2021.11.25. 16:08

        hogy nem mindenkit üldöz NATO diplomata fürdőszobáig.😁😂🤣😁

        2
        3
        • Névtelen
          2021.11.25. 16:20

          Pedig ezek a nők mind a férjük sliccén kapaszkodva lettek a soron következő rajtunk élősködők

          4
          3
        • Névtelen
          2021.11.25. 16:24

          A kérdést sem fogod fel, te egysejtű.

          4
          2
          • Névtelen
            2021.11.27. 15:34

            Miért? Van már ellenzék?

  6. Névtelen
    2021.11.25. 11:41

    Ez a telex olyan kiszúrós 😂🤣😁😂🤣

    2
    2
    • Névtelen
      2021.11.25. 19:05

      Ebből kapja a fizetését, politikai uszításból és játékokból, akár, mint a többi.

      1
      1
  7. Névtelen
    2021.11.25. 11:43

    A bolsevikok nyaldossák a szájuk szélét. Kevesebb Fischer Iván levelet tessék olvasni és több Teller levelet írni. 😂🤣😁😂

    „a változás miatt kialakuló félelmet használják fel arra, hogy egymásnak ugrasszák az embereket, szorongást keltsenek bennük, és ezzel egyszerűen irányíthatóvá tegyék őket a demagógián és a dezinformációkon keresztül”.

    2
    5
  8. Névtelen
    2021.11.25. 12:08

    Az lehet, hogy Magyarországot egy kapzsi és korrupt vezető irányítja, de Amerikát meg egy vén hülye. Az előbbi legalább értelmes.

    3
    10
    • Névtelen
      2021.11.25. 16:28

      Írhattad volna azt is, hogy az előbbi legalább gátlástalan is. És vigyorogva dőlhetnél hátra, hogy mennyire igazad van.

      4
      3
    • Névtelen
      2021.11.25. 16:41

      Az lehet, csak az utóbbit nem a mexikói meg kubai lakosok választották meg elnöknek , mint a románok meg ukránok az előbbit.

      5
      2
      • Névtelen
        2021.11.26. 21:58

        Ebben azért tévedsz. Pont, hogy a mexikói, kubai stb lakosok választották meg, mivel azt ígérte Bidé, hogy állampolgárságot kap minden feketén ott tartózkodó.
        A „románok” és „ukránok”, mármint a határon túli magyarok szavazatai nem segítették több képviselőhöz a fideszt, mert a kedvezményes nemzetiségi mandátum miatt 93 helyett csak 92 országos listáról kiosztható mandátum maradt, a levélszavazatok pedig így nem befolyásolták az egyes pártoknak jutó mandátumok számát. Még közel 1000 szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy 134 képviselője legyen a fidesznek. Ennek fényében különösen érdekes, hogy a Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria is több mint 5000 határon túli szavazatot érvénytelenített arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű és nem előre gyártott borítékban adták postára.

      • Névtelen
        2021.11.27. 15:38

        Hagyd már rá! magas neki a szimbolikus képviselet .Nem megy neki a matek ;200 mínusz 2 listás képviselő a kettős állampolgároktól, az egyenlő 198 képviselő

  9. Névtelen
    2021.11.25. 12:14

    HC 1 HP

    2
    2
    • Névtelen
      2021.11.25. 17:07

      Rövid, tömör, velős.

      2
      2
  10. Mahir Kara
    2021.11.25. 14:16

    Ízletes Clinton vizelője? Jól elrágódtok rajta!

    1
    3
    • Névtelen
      2021.11.25. 16:02

      „A karmester az írását azzal kezdte: a magyar sajtó tele van azokkal a megjegyzésekkel, hogy Clinton látogatásával lényegében jóváhagyja a magyar kormány tevékenységét és az orbáni politikát. Hozzátette: az amerikai politikusnak tisztában kell lennie azzal, hogy az Orbán-kormány épp lebontja a demokráciát Magyarországon, és az emberi jogokat, illetve a szólásszabadságot is figyelmen kívül hagyó „zord rendszert épít”. Arra kérte az ügyvédet, figyelmeztesse Clintont magyarországi útja előtt.

      Fischer személyes segítségét sem volt rest felajánlani. Mint írta: ő mindig elérhető, ha segítségre vagy információra lenne szüksége Clintonnak. A karmester az akkori amerikai nagykövetről sem felejtett el említést tenni: aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Eleni Kounalakis, aki véleménye szerint nagyon közel áll Orbánhoz, nem ad teljes, kiegyensúlyozott képet a magyarországi veszélyekről.

      Fischer Iván levele eredetiben itt olvasható.”

      1
      1
  11. Névtelen
    2021.11.25. 20:46

    Hillary néninek sajnos 100%ig IGAZA VAN !!!!!
    Bár mit is írnak ide a fideszes birka seggnyaló barmok, minden úgy igaz ahogy van!
    Itt csak egy baj van, hogy ők ezt saját magug is tudják, és ennek ellenére istenítik ezt a hazug , tolvaj bűnözőt!!!

    6
    2
    • Névtelen
      2021.11.27. 15:32

      Mit lehet eladni Hillary fotójával? A szivárványos moslékot?

  12. Névtelen
    2021.11.26. 01:03

    Nem irányítja az országot, hanem a kirablást vezényli. Vérében van.

    5
    2
    • Névtelen
      2021.11.26. 07:09

      úgymond: „hádde idegállapotba kerülne, ha nem venné el amihez csak hozzáér” nem tehet róla ezt örökölte a fajtájától

      2
      2
      • Névtelen
        2021.11.26. 07:58

        Orbán Viktor az oltási akcióhétről azt mondta, hogy reménykedett a sikerben. „Nehéz kiismerni a magyarokat .”
        Hát igen ilyenek vagyunk, neked mint kívülállónak valóban nehéz lehet. De nézd a jó oldalát, legalább nem a saját fajtádat irtod.

        1
        1
        • Névtelen
          2021.11.27. 16:14

          „A nyilas különítményesek és a hozzájuk csapódó bűnözők Karsai becslései szerint ehhez képest 10 ezer (a számok egyébként vitatottak, 2500-tól 15 ezerig terjednek) embert lőhettek a Dunába és rabolhattak ki. A szám hatalmas, de eltörpül amellett, hogy nagyjából ennyi embert öltek meg egyetlen nap alatt Auschwitzban. „A Dunába lövések élénkebben élnek az emlékezetben, de a nyilasok kisiparosok voltak ahhoz a nagyipari halálgyárhoz képest, ami Auschwitz volt” – mondja Karsai László.

          Lassan rájönnek a zsidók, hogy tényleg nekem köszönhetik életüket azok, akik az elmúlt zsidótragédiából élve visszajöttek, vagy élve maradhattak

          – jegyezte fel Szálasi a tárgyalásáról. Karsai is arról ír, sokan ekkor értették meg, hogy a Szálasi-kormány zsidópolitikája nemcsak a Duna-parti tömeggyilkosságokból, a rablásokból és a halálmenetek borzalmaiból állt.”

  13. Névtelen
    2021.11.26. 07:03

    Majd ha bemutatják az Irakban rejtegetett tömegpusztító fegyvereket ami miatt elfoglalták az országot és 20 éve nem találnak akkor mondhatnak véleményt rólunk. De egy olyan ország ami a kőolaj miatt hazugságra alapozva megszállt egy független országot az ne kritizáljon minket.

    3
    1
    • Én
      2021.11.26. 16:36

      Azért meg pláne kussoljanak, hogy szétverték az összes arab „diktatúrát”, amik úgy-ahogy kordában tartották a – Mohamed szerint is csak korbáccsal nevelhető – tevetoszókat és ezzel rászabadították egymásra és Európára a buzulmák hordákat.
      A jelenleg náluk tomboló néger és buziterror már csak hab a „demokráciájuk” tortáján. ;-(

  14. Névtelen
    2021.11.26. 07:11

    Béc. ! Hiába erőlködsz!

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük