Skip to content

Jövő szombat estig lehet választani Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közül

Jövő szombat estig lehet választani Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közül

Elindult az előválasztás második fordulója

Vasárnap reggel kezdetét vette az ellenzéki előválasztás második fordulója. Az Országos Előválasztási Bizottság közleményében azt írja, több ezer aktivista várja az ellenzéki választókat az ország 475 településen működő szavazópontokon.

Karácsony Gergely nevét már rányomtatták a szavazólapokra, amikor bejelentette visszalépését, ezért a szavazóbiztosoknak kell törölni utólag. Érvényesen tehát csak Dobrev Klárára, a Demokratikus Koalíció jelöltjére, és Márki-Zay Péterre, Hódmezővásárhely polgármesterére, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjére lehet szavazni.

A második fordulóban már nincsenek szavazókörök – mivel az egyéni képviselőjelöltekről már megszületett a döntés -, ezért bárki szavazhat az éppen legkényelmesebb helyszínen. Ehhez a lakcímkártyára, illetve személyi igazolványra (vagy útlevélre vagy jogosítványra) továbbra is szükség van.

A szavazópontok listája az elovalasztas.hu oldalon található.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



20 Comments

  1. Névtelen
    2021.10.10. 11:22

    Két nagybetűs ember, kimondva mindent, ami itt történik politikaként egykori ismétlésével, mindent elkövetnek, megígérnek, hogy ezt lezárják, rendezik az áldozatok sorsát, bíróság elé állítják az emberiség elleneseket.

    1
    2
    • Névtelen
      2021.10.10. 15:11

      Ja, ja
      Márki-Zay szerint is igazságbeszédet mondott az öszödi Böszme
      Dobreva is ezt állítja. A két európai ….😁😂🤣😁😂

      „Refr:
      Két összeillő ember
      Fénylő tágra nyíló szemmel.
      Figyeld elakad a hangunk
      Istenem, hát mi vagyunk!
      Két fénysugár a ködben.
      Jöttél akkor és én jöttem
      Látod így volt írva sorsunk
      Most élünk végre, nem csak álmodunk!”

      1
      3
  2. Névtelen
    2021.10.10. 14:30

    „Tudta” ? Egy jel lehet a porszívóreklám szlogenje ami így szól : „Nagyobb teljesítmény, kevesebb zaj” 😉 Érdemes lehet előválasztásra is levetíteni. 😉 A porszívó gazdája meg mondja jó teljesítményére a porszívónak, hogy Dobre dobre (jól van – jól van) 😀

    3
    1
  3. Névtelen
    2021.10.10. 14:34

    „Amíg a n.cik a múlton sírnak addig a kom..nisták a jövőt tervezik. 😀 😀

    4
    2
    • Névtelen
      2021.10.10. 15:51

      Lásd bővebben: A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot

      ki fogta, kire?

      1
      2
    • Névtelen
      2021.10.10. 16:24

      „Nyílt levél Dobrev Klárának
      (Szentesi Zöldi László)
      Asszonyom!
      Közel százötven elektrosokk-kezelést kapott Pákh Tibor a börtönben, különböző orvosoktól, éber állapotban, fájdalmat, áramot ájulásig – így kezdődik Mező Gábor írása a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Pákh Tibort verték, sokkolták, kínozták, csak azért, mert 1956-ban a forradalom mellé állt. Nem kímélték viselős feleségét sem, nyomkodták, préselték a hasát, így az újszülött csak pár napot élt. Aztán amikor Pákh Tibor 1971-ben szabadult, már nem lehetett gyerekük.
      Önnek asszonyom, lehetett gyermeke. Most öt gyermeket nevelnek. Nem én citálom ide őket, maga emeli közüggyé létezésüket abban a kis kampányvideóban, amellyel szimpátiát igyekszik kelteni maga iránt az uniós választások előtt.
      Ön, Önök öt gyermeket nevelnek, de valószínűleg csak most ismeri meg Pákh Tibor történetét. Aki azért nem tudta tovább örökíteni magát, mert Önök azt nem engedték. A maga nagyapja, Apró Antal, a magyar forradalom sírásója és elvtársai gyilkolták meg azt a gyermeket. És Pákh Tibor története csak egy a sok ezer közül. Ilyenkor, a kommunizmus áldozatainak emléknapja körül, amikor odakint zúg a szél, a temetetlen holtak lelkei bolyonganak köztünk, és nem lelnek nyugalmat.
      Asszonyom, belegondolt Ön abba, hogy a családja felemelkedését gyilkosságok övezték? Hogy egész életében kedvezményezettje volt annak a rendszernek, amely felszámolta a magyar arisztokráciát, polgárságot, munkásságot, parasztságot, és a csatorna hőseit ültette az asztalfőhöz? Hogy maga és a családja nem a kiválóságuknak köszönhetik szédületes karrierjüket és gazdagságukat, hanem annak, hogy amit megkívántak, azt elvették mástól? Igen, még a ház, amelyben laknak, az is lopott jószág.
      A magánvagyonuk pedig az ország kifosztásából származik. A hálózatnak köszönhetik társadalmi helyzetüket, nem pedig annak, hogy bármiben káprázatos tehetséget mutattak volna fel.
      Asszonyom, azért vannak ott, ahol, mert az Ön nagyapja a magyar nemzet ellen bűncselekményeket követett el. Önök pedig szépen, konszolidáltan folytatták a munkát. Már nem véres kötényben, nem bárddal a kézben, mint Apró Antal, sokkal cizelláltabb eszközökkel. De ettől még bűnösek, ahogyan bűnös az egész pereputtyuk. Bűnös az Ön nagyapja, apja, anyja, és bűnös a férje, Gyurcsány Ferenc is.
      Mind ez ideig Ön volt a családjában az egyetlen, akire a hajdani bűnök árnya ugyan rávetült, de a közvélemény előtt nem szaporította azokat. Ön volt az ifjú Michael Corleone, akire a családja és a hivatalosságok is úgy tekintenek, amint aki nem vesz részt a piszkos üzelmekben. Ennek a védettségnek most vége. Mint ahogyan annak a nagyon takaréklángon pislákoló illúziónak is, hogy Ön bármiben különbözne a családtagjaitól. Egyetlen mentsége az lehetett volna, ha magánemberként elrejtőzik a nyilvánosság elől.
      Nem tette meg. Most itt áll ebben a kampányvideóban és vádaskodik. Hogy torkig van Orbán Viktor rendszerével. Azzal a kormánnyal, amely a magyar emberek többségének akaratából, szabad választáson kapott bizalmat. Harmadszor, kétharmaddal. Nem elektrosokkal, viselős asszonyok verésével, gyilkosságokkal szerezte meg a hatalmat.
      Mellesleg mikor követi meg a magyar társadalmat? Mikor kér elnézést nyilvánosan a több millió polgártól, akiknek a szüleit, nagyszüleit az
      Ön családja tönkretette? Tulajdonképpen miért kellett kilépnie a vörös szalonból? Hogy képzelte, hogy a maga mögött tornyosuló politikai és gazdasági bűnökkel részt vesz egy demokratikus ország közéletében?
      Asszonyom! Ön a személyében, családilag hajszálpontosan megtestesíti mindazt, ami ellen mi, a magyar többség harcolunk. Nem fért a bőrébe, kijött a napra, rendben. Csak arra kérem, ne csodálkozzon, ha a bűn nem marad bűnhődés nélkül. Mert azt talán még Ön is tudja – ha máshonnan nem, olvasmányaiból –, hogy a számlát előbb-utóbb ki kell fizetni. Nem is feltétlenül emberi beavatkozásra gondolok. Ha Önből annyira hiányzik a bölcsesség, hogy kibeszéletlen bűnökkel, súlyos családi örökségével is közszereplést vállal, Isten majd elvégzi a dolgát. Mindig odasújt, ahol a legjobban fáj.
      Mert ismétlem: a bűnök nem maradnak büntetlenül. Gyűlnek, gyűlnek, akár nemzedékeken át, átörökítve, feloldatlanul, kibeszéletlenül, aztán váratlanul felrobban minden. Ne áltassa magát: ez biztosan így lesz. Érdemes volt? Nem lett volna jobb csendben, nyugodtan leélni az életét a nagypapa kommunista luxusdíszletei mögött?
      Álmélkodunk a bölcsesség teljes hiányán, és Seneca jut eszünkbe: „A megbocsátás a megérdemelt büntetés elengedése.”
      Ön lehetetlenné tette a megbocsátást, hát, viselje a következményeket.”
      Szentesi Zöldi László

      4
      2
      • Névtelen
        2021.10.11. 04:45

        A fideszcsicska szentesinek közpénzből nem tetszik dobrev?nahát.Az év meglepetése

        2
        4
        • Névtelen
          2021.10.11. 17:16

          „Tessék a nevemet helyesen írni, ahogy anyakönyvezve van!!!

          Tehát::: KLARA PETROVA DOBREVA…!

          https://hu.wikipedia.org/wiki/Dobrev_Kl%C3%A1ra

          • Névtelen
            2021.10.11. 18:55

            És?Az Orsós Viktor miatt miért nem panaszkodsz?

            2
            2
          • Névtelen
            2021.10.11. 20:37

            Orbán cigányozása 2006-tól csak hozza a szavazatokat

            Abba ne hagyjátok!

        • Névtelen
          2021.10.11. 17:26

          Tudjuk! Már Krassó „fideszcsicska” is megmondta, 1983-ban.

          „DR. PÁKH TIBOR „ELMEBETEGSÉGE”
          K. Gy. [Krassó György]

          Egy genfi pszichiátriaprofesszor dr. Pákh Tibor „elmebetegségéről”. – Idén május elején – néhány nappal a VII. Pszichiátriai Világkongresszus megnyitása előtt – Bécsben sajtótájékoztatót tartott a pszichiátria politikai célokra való felhasználása ellen küzdő szervezet svájci tagozata. A beszámolót Charles Durand, a genfi egyetem professzora tartotta, és témája magyar vonatkozású volt – egy mondatban így foglalhatnánk össze: „Valóban elmebeteg-e Pákh Tibor?”

          Dr. Pákh Tibort nem kell bemutatnunk a Beszélő olvasóinak; ezt már megtette a 2. számban közölt interjú, így most csak röviden foglaljuk össze az előzményeket. Dr. Pákh Tibor 59 éves jogász 1956 után – politikai tanulmányok írásáért – 12 évet töltött börtönben. Azért nem többet, mert 1971-ben „gyógyíthatatlan elmebetegnek” nyilvánították, és hátralévő büntetését elengedték – miután éveken át elektrosokkos és inzulinkómás „kezelésnek” vetették alá. Pákh Tibor ugyanis a börtönben – az elítéltek emberi jogainak védelmében – éhségsztrájkot folytatott. Ugyanezt tette másfél évtizeddel később is, 1980 tavaszán a Podkowa Leszna-i templomban, a lengyel polgárjogi aktivistákhoz csatlakozva. 1981 októberében útlevelének jogtalan elkobzása ellen tiltakozott éhségsztrájkkal; ekkor beszállították az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe. A kórházban kényszergyógykezelésben részesítették, tudatára ható infúziót kapott, és durva mesterséges táplálást alkalmaztak. Ekkor azonban már nem lehetett eltitkolni az ügyet 57 magyar értelmiségi és több nemzetközi szervezet tiltakozott az embertelen és életveszélyes „kezelés” ellen, s végül – október végén – Pákh Tibort kiengedték az elmegyógyintézetből (bár útlevelét nem kapta vissza).”

  4. Névtelen
    2021.10.10. 14:40

    „Tudta” ? Nem csak közvéleménykutatást kell nyerni és nem csak előválasztást kell nyerni hanem jövőre a 2022-es országgyűlési választásokat kell megnyerni az ellenzéknek mert az lesz a végleges sorsdöntő. Bár az odáig vezető út részeredményei is nagyon fontosak lesznek de a valódi sorsdöntő a jövő évi országgyűlési választások lesznek jövőre 2022 tavaszán.

    3
    2
    • Névtelen
      2021.10.10. 18:20

      Akkor Petike lesz vagy Gergő? 😂😁😂😁

      „Bod Péter Ákos elképzelhetőnek tartja, hogy nem az lesz a miniszterelnök ellenzéki győzelem esetén, aki megnyeri az előválasztást
      2021. október 10. 12:57
      A közgazdász szerint nincs közjogi jelentősége az előválasztásnak, a kormányfő ugyanis úgyis az lesz, akit a parlamenti többség erre megválaszt.”

      2
      2
  5. Névtelen
    2021.10.10. 15:29

    „Életünket és vérünket…, de a zabunkat nem adjuk” 😂🤣😁🤣

    „Az MSZP tagsága megosztott, így a pártvezetése sem foglalhat állást Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter mellett*, mondta Kunhalmi Ágnes, MSZP-társelnök a HVG-nek arról, hogy a párt beáll-e Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter mögé az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Kunhalmi szerint a párt tagságának megosztottsága miatt elnökségi döntés született arról, hogy egyiküket sem támogatják.

    Kunhalmi azt is mondta, a szocialista szavazók egy része Dobrev Klárára fog szavazni, más részük, főleg a fiatalok inkább Márki-Zay Péter felé hajlanak, megint mások pedig otthon maradnak, mert Karácsony Gergely nincs a szavazólapon.

    Arról is beszélt, az MSZP továbbra is minden erőforrásával támogatja az előválasztási folyamatot, aktivistákkal, szavazatszámlálókkal segít, és a székházát is rendelkezésre bocsátja. Emellett továbbra is elkötelezettek a zöld-baloldali politikai programjuk mellett, függetlenül attól hogy az ezt képviselő Karácsony visszalépett anélkül, hogy velük egyeztetett volna.”

    1
    4
    • Névtelen
      2021.10.10. 18:13

      „Szegény Kunhalmi. A két ciciből most akkor az egyik ide a másik meg oda ?”

      • Névtelen
        2021.10.12. 09:11

        Inkább az ő cicije mint schmitt máriáé…:):):)

  6. Névtelen
    2021.10.10. 19:18

    Dobrev Klára Vörös Oroszlános liberálisként 1990-es kezdettel szegfű jellel induló kommunistái, amik egy könyvben vannak a vas nácikkal, amiket együtt emeltek bolt és közlekedés fóbiámmal, képes fényevésem ideje alatt férjhez adni hipnózisban Karcsára Bródy hasonmáshoz, képes volt megtermékenyítésem után hosszabbítani a két gyerekemmel, magyarok világtörténelmét ismételni folyamatosan, megállás nélkül négyszer egymás után gyalázásai közben a Rákóczi terével Orbán Viktornak, amik mai napig tort ülve ünneplik a gászerelő berendezését, aminek meghozatalával Csernobilkor legyőztek a sátánjukkal, mint Magyarország királyával, aminek a címerét és az egykori romániai koronát használják, ugyanis a kereszténység a romániai Talmudosoké volt mindig. Képes volt a kommunistája Dobrev Klárának a világ összes szerepét, az összes református főszerepének végrehajtásával vezettetve engem gyalázataik és világ szerepei közben a nagyobbik lányommal kivitelezni, kurváik miatti deformációs gyalázat végrehajtásával a Rákóczi terével a narancsoknak. Nem látok különbséget, nem látom, hogy lezárnák, amiért áldoztak a honfoglalók bibliai szereplői, hogy durva és szatír szerepeiket többé nem hajtják végre, hogy lezárnák a világtörténelmi korszakok végrehajtását. Bertalan utcához tartoznak a liberálisokkal együtt, mint erkölcstelenek, ide sorolták be az összes fertelmét a világnak mesterségnevűekkel, kettős keresztnevűekkel, helységnevűekkel, népek nevét viselőkkel, együtt az iker jeles űrpusztítójukkal, amellyel várták a születésemet,a miskolci elmeosztállyal az élen. Mivel emberiség ellenes csapások valamennyien, ehhez kellenének bíróságok, ezt kellene lezárni, nem hatalomátvételre uszítani a magyar felvett nevű Rákóczi terüket.

  7. Névtelen
    2021.10.10. 19:43

    Márki és Karácsony szereplői a politikai történelmi koroknak, velük csak folytatódna minden elölről. A parasztokat a falvakból a világtörténelem korszakainak ismétléséhez a vaskommunista termelte ki együtt a Kátyis űrapokalipszis résztvevőivel. Csak ők voltak a káderek, csak ők tanulhattak, az értelmiségeket összezúzták. Ilyenek az esőemberei Mülleréknek, amiket a legnagyobb szeretetben látnak el. Nincsen senki, de nagy hatalommal vannak így együtt, közösen, mivel együtt hajtottak végre mindent. A többi uszítás, meg gazdagulása a torülőknek.

  8. Névtelen
    2021.10.11. 21:44

    Ki számolja a szavazatokat? Péterék vagy Klára néniék?

  9. Névtelen
    2021.10.11. 21:46

    mennyi kölcsön személyivel utazhatok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük