Most már biciklivel is…

Négy dél-borsodi települést köt össze az a több mint 20 kilométer hosszúságú kerékpárút, amelyet október 7-én, csütörtökön adtak át a forgalomnak Mezőkövesd határában.

Mezőkövesd, Bogács, Cserépfalu és Bükkzsérc között most már biciklivel is biztonságosan lehet közlekedni, a kerékpárutat a négy település önkormányzata pályázaton elnyert több, mint egymilliárd forintból építette meg.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő (k), Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (j3), Szilvási András, a Szilvási Építői Kft. ügyvezetője (b), valamint Csendesné Farkas Edit, Bogács (b2), Vasas Csaba, Bükkzsérc, (b3, Fekete Zoltán, Mezőkövesd (j2) és Csendes Péter, Cserépfalu (j) polgármestere

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a  szólt arról is, hogy „a dél-borsodi térség épül, szépül, fejlődik”, ami a kormány politikájának, az itt élők összefogásának egyaránt köszönhető.