Lemond az osztrák kancellár

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok miatt. A kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át.

Kurz úgy tervezi, hogy a konzervatív párt vezetője és parlamenti frakcióvezetője lesz, a korrupciós vádakat pedig továbbra is tagadja. Mint azt szombat esti tájékoztatóján elmondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek: „Országom előrébb való személyemnél.”

 A szombat esti bejelentés  Fotó: GEORG HOCHMUTH/AFP

Csütörtökön a kancellár élő tévéadásban tagadta, hogy bármi köze volna a korrupciós ügyekben nyomozó osztrák államügyészség szerda esti házkutatásaihoz, amit pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, illetve a miniszterelnöki hivatal és a pénzügyminisztérium épületében tartottak. A hatósági vizsgálat arról szólt, hogy hogy vajon manipulálta-e az ÖVP 2016-ban az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatásokat, illetve közpénzből fizettek-e ezek megjelentetéséért. Az ügyészség szerint ezzel hűtlen kezelést, vesztegetést is elkövethettek. Gyanújuk szerint a szóban forgó hirdetések és médiakooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró, vagyis a magyar korrupciós skálán szinte láthatatlan 470 millió forint volt.

Pénteken Kurz megerősítette, hogy nem mond le, és hangsúlyozta, hogy „meggyőződéses demokrataként természetesen elfogadná, ha a parlamentben másnak lenne többsége”. Újfent visszautasította azonban az ügyészségi eljárásban ellene megfogalmazott gyanút. Kijelentette, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, és a politikusokkal sem bánhatnak másképp és jobban, mint bárkivel, de rosszabbul sem. Hozzátette, hogy az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és személyes érdeke is, hogy mielőbb tisztázhassa magát.

Szintén pénteken konzultációra, a nézeteltérések tisztázására és a megkezdett közös munka folytatására hívta zöldpárti koalíciós partnerét, és kijelentette, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy a jelenlegi helyzet mielőbb rendeződjön. Werner Kogler zöldpárti alkancellár pénteken tömören reagált a kancellár nyilatkozatára: „Ha az ÖVP vezetői úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, akkor a jogállam intézményei felé kell fordulniuk, és nem folyamatosan támadniuk a jogállamot”.

Az ellenzék közben már kedden bizalmatlansági indítványt készült benyújtani a kancellár ellen. A szombat esti koalíciós megbeszélés végül a kancellár lemondásával ért véget.

 Kurz el  Fotó: GEORG HOCHMUTH/AFP