Szomorúan értesültünk a miskolci Fidesz Facebook-bejegyzésben közzétett vádjairól, amelyben önös érdekeket és provokációt emlegetnek annak kapcsán, hogy a Városgazda munkásai elszállították a népkerti országzászlónál tegnap este elhelyezett virágaikat és mécseseiket.

A valóság ennél sokkal hétköznapibb: az országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából több megemlékezést is tartottak egymás után, az emlékmű gyertyafaggyútól való megtisztítására a következő rendezvény zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a szervező, a Miskolci Kulturális Központ kérte fel a Városgazda munkásait, akik viszont a teljes emlékművet és környékét megtisztították és elszállították a koszorúkat is.

Viszont, ami még ennél is fontosabb, hogy Miskolc város vezetése hisz az összefogás és az összetartozás erejében, éppen ezért szerettünk volna tavaly is és az idei évben is egyetlen, közös megemlékezést tartani az országzászlónál, ám a miskolci Fidesz frakció tavaly sem és idén sem volt hajlandó a valódi összetartozás jegyében együtt, közösen, méltósággal ünnepelni.

A Miskolci Kulturális Központ és a Városgazda illetékesei elnézést kérnek az okozott kellemetlenségért, a Városgazda pedig pótolja az elszállított koszorúkat. 

Miskolc város vezetése továbbra is őszintén bízik abban, hogy az összetartozás jegyében jövőre talán már valamennyi frakció együtt ünnepel majd június 4-én.