Miskolc. Tomboló zsidógyűlölet a miskolci helyi lapban –
Frightened Jewish families surrender to Nazi soldiers at the Warsaw Ghetto in 1943. In January of that year, the residents of the ghetto rose against the Nazis and held their ground for several months, but were defeated after fierce fighting in April and May. (Photo by © Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)

A Neokhon.hu szerzője a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából fellapozott az 1944 tavaszán írt városi lapokból néhányat, köztük a miskolcit, így megismerhetjük a város történetének talán legsötétebb fejezetét.

Miskolcon már a helyi gettósítás megkezdése előtt, április 30-án felmerült a kérdés: „Hogyan fizessünk lakbért, ha zsidó a házigazda?” – a kérdés megválaszolására Kakassy Jenő miniszeri tanácsost idézték, aki elmondta, hogy

ha valaki olyan házban lakik, aminek a tulajdonosa olyan zsidó, aki már „elkülönítve, úgynevezett gettóban” lakik, akkor a bérlő természetesen nem fizetheti neki a lakbért, hanem pénzintézetben kell letétbe helyezni az összeget.

Miután Miskolcon a környék több városához képest később állítottak fel gettót, ezért néhányan, a túlélés reményében megpróbáltak ide menekülni, éppen ezért a rendőrség rendszeresen tartott razziákat, hogy felkutassák az „idegen” zsidókat. Május 2-án például két kassai varrónőt, a 21 éves Rosenbaum Helént és a 18 éves Mann Erzsébetet fogták el a rendőrök, akiket 120, illetve 90 napi elzárásra és 60–60 pengő pénzbüntetésre ítéltek. Utólag felmerül a kérdés, hogy mi lett az elzárásuk idejének letöltésével, hiszen a deportálások hamarabb megtörténtek…

Miskolcon május 9-én jelent meg a hirdetmény, melyben Szlávy László polgármester a sárga csillag viselésére kötelezett zsidó személyek elkülönítését rendelte el.

A hírt a miskolci kiadású Magyar Élet, magát a fejlécében „keresztény politikai napilapnak” nevező orgánum a következőképpen üdvözölte:

„Éppen ideje gettókba zárni azt a zsidóságot, amely még sárgacsillagosan sem tagadja meg igazi önmagát: ahol bomlaszt, destruál, terjeszti a rémhíreket és – fenyegetőzik. Ha valaha, – igaz nem is olyan régen – még akadtak is, akik elhitték a zsidó rémhíreket és balek módra meg is rettentek a zsidó fenyegetéstől, ma már csak mosolyogni lehet a zsidó destrukció farsangi királyságán. Még néhány nap és eltűnik a sok sárga csillag az utcákról, eltűnnek a sunyi tekintetek, hogy legfeljebb egymást destruálhassák majd a gettókban.”

A miskolci zsidók gettóba tömörítése május 11-én, csütörtök reggel kezdődött, melyről epés kommentárban gazdag leírást közölt a helyi lap. Ebből megtudható, hogy a mintegy 11 ezer 500 miskolci zsidó embert a közel 2200 lakásából mintegy 600 lakásba költöztettek át.

„Egyik Gróf Apponyi Albert utcai lakásba sikerült röviden betekinteni. Berendezése a lakásnak a zsidó egyéniségnek megfelelő. Sem ágy, sem asztal nincs a szobában. Szenny, piszok, bűz mindenütt… azonban… telefon! az van.”

Május 20-án, szombaton este 6 órakor zárták le a miskolci gettót, mely a Pece patak torkolatától, a Szinva patak déli partja az Arany János utca Szemere utcai torkolatáig, Szemere utca keleti oldalának háztelek határai, Petőfi utca, Ghillányi utca, Zrinyi utca, Vadnay Károly utca, Margit utca, Katalin utca és Telegdi utca a Lichtenstein utca torkolatáig. A hírből kiderül, hogy más gettókra kevésbé jellemző módon, a gettó területén továbbra is éltek keresztények, akik szabadon járhattak, de nem érintkezhettek a zsidókkal, továbbá a vasút felé vezető kocsiút szintén szabadon – megállás nélkül – járható maradt. Azonban

a miskolci Magyar Élet olvasóinak nem volt elég a gettó!

A lap rendszeresen közölt olvasói levelet, május 26-ai számában például egyik nyájas olvasója arról panaszkodott, hogy nem lehetnek teljesen elégedettek a zsidók gettósításával, mert bár – „hosszas vajúdás” – után eltűntek a főbb útvonalakról, azonban az emléküktől is szeretnének minél előbb szabadulni! A névtelen olvasó felháborodása pedig „teljesen jogos volt a szemszögéből”, hiszen akkorra már sok más városban eltávolították a bezárt zsidó üzlet felett lógó cégéreket.

Emberség és együttérzés nélkül

A miskolci napilap egy számából sem mulasztotta el a lelkeket és morált mételyező cikkeit. Beszámolt szökési próbálkozásokról, elrejtett értékekről és a büntetésekről, melyek vége pénzbírság és internálás lett, – utóbbiak között találjuk azt a néhány keresztény embert is, akik a leírhatatlanul antiszemita légkörben is emberek maradtak és segíteni próbáltak, azonban a rendőrség rajtuk ütött; internálták a 18 éves Jorkó Erzsébet keresztény leányt is, aki Wertheim Juditnak szerzett hamis papírokat. Az emberségnek és együttérzésnek pedig semmilyen formáját nem tűrték meg, a miskolci újság elrettentő példaként hozta a 21 éves Horváth Anna, szombathelyi nőt, aki „világos nappal, a szombathelyi utcákon tüntetőleg karonfogva sétált egy sárga csillag viselésére kötelezett idős asszonnyal”, – őt is internálták.

A csend városa

A gettó felszámolása június 5-én hétfőn kezdődött meg, ahogy az alcímből kiderült: „A tátrautcai téglagyárba kerülnek Miskolc parazitái”. A hét végéig a téglagyárba átzsúfolt emberek további történéseiről, a június 12-én, 14-én és 15-én lezajlott deportálások konkrétumáról már nem írt az antiszemita lap. Az általuk üdvösnek ítélt utóhatásról annál többet:

„A csend városa lett Miskolc. Úgy körülölelte a csend, ahogy a vőlegény szívére szorítja a menyasszonyát. […] Tiszta utcákban kezdünk lépkedni. Nemcsak az úttest mocsoktalan már, hanem a gyalogjáró is gondozott. A keresztény ember és családja gondol arra, hogy tiszta legyen házához vezető út, hiszen hogy léphet akkor majd ide örömmel a Krisztus nevében az igazi békesség, ha mint régen szemétdomb áll az üzletem és házam előtt. Tizenkétezer zsidót költöztettek ki ebből a városból és ennek a tömegnek az eltávolítása, lélekben változtatta meg az élet stílusát. Csendben és halkan dolgozik ez a stílus, épít, lassanként rakosgatja a jövendő épületének köveit. […] Nem lári-fári látszat, ordítás és orgia, hanem élet, amely az Isten szíve szerint való és örök.”

Forrás: neokhon.hu