Beindult a húsdaráló…
Az ellenzék előre menekül, minden mindegy alapon…
Érzik, hogy Orbán jól fog kijönni a válságból, és sikerül kanyarban előznie, mielőtt a többi fejlettnyugati bezzegország felébred…
😁😂🤣
Mostantól tele lesz az ellenzéki sajtó azzal, hogy Orbán bevarratlan hasú, kórházból kizavart páciensek vérét issza reggelre, Szíjjártó meg árva gyerekek veséivel kereskedik Tajföldön…”😂🤣😁😂🤣
És nem így van? 🙂
Mikor és hol írtak ilyet?
„Tanuld meg – amit elszalasztottál, amit kihagytál – nőt, pénzt, tizenegyest a meccsen -, azt már soha nem fogod tudni behozni!
És hogy tudd – ezt most kirakom az oldalamra – tanulságul a haverjaidnak, hogy lássák – nem felejtettük el, hiába ájvékoltok, hiába sivalkodtok – ez az igazság! És persze az, hogy ha megint a tiétek lenne a hatalom, ugyanezt tennétek – sőt!
Még a migránsokat is betelepítenétek, mert magyargyülölő vezéretek arról ábrándozik!
De megmondom – nyavalyoghattok ahogy akartok – több olyan nem lesz!”
Jó ötlet ez a telepítés szerinted migránsok be te ki.?
Haneked a vlágrekord 20 ezer halott jó kijövetel, akkor ugyanolyan patkány vagy, mint a führered.
Meg a járvány miatt állásukat vesztett több százezer munkanélküli, akik nem is tudom miből élhetnek hónapok óta.
Mi újság Európában?
A Magyar Nemzet nevű szennylapon és vadhajtásokon szocializálódott fideszesek ehhez a hangvételhez hozzá van szokva, de a hiteles sajtó = baloldali nem fog erre a szintre lesüllyedni. 😂🤣😁😂🤣
Tudjuk, 1996-tól 😂🤣😂🤣 Intézzétek el egymás között
„K. gyakran idézett pièce de résistance-a, a „mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”. De van ennél sokkal jobb is. Az alábbi szöveg a Magyar Narancs 1996. október 17-i számában jelent meg.
Íme hát maga a mester, in his own words (kommentáromat lásd a szögletes zárójeles jegyzetekben):
Naplórészlet [1]
1993. szeptember 14. kedd [2]
Ma, a Kádárban Sándor Gyuri [3]. Nagyjelenet [4]. Bejőve látom, hogy ott ül, többekkel. Nincs lelkierőm kifordulni az Étkezdéből, de iszonyodom [5] a lehetőségtől, hogy „szervusz, kérlek, hogy vagy”, vagy ilyesmi, ezért neki háttal ülök le [6], és az újságomba mélyedek. Már majdnem el is feledkeztem a jelenlétéről, az ebéd közepén tartok, amikor felharsan, „szervusz Kornis Mihály, ez egy híres író, satöbbi”,….”
NEUE ZÜRCHER ZEITUNG:
Orbán Viktor akkora hatalom birtokában irányítja az országot, ami páratlan Európában.
Hozzá tenném, hogy most, mert volt már ilyen, úgy hívták: Adolf Hitler!
Basszus! Nem az anarchiára? Vagy egy jó kis polgárháborúra?
Húúúúúúúúúú!
„2099-ig Németországot az USA kézivezérli, és így, csak az kerülhet ott trónra, akit azok odaraknak!!!
Gerd-Helmut Komossa, a katonai kémelhárítás volt parancsnoka beszámolt könyvében (Die deutsche Karte), hogy a titkos államszerződést 1949 május 21.-én írták alá és 2099-ig van érvényben. Minden egyes kancellár hivatalba lépésekor alá kell, hogy írja. Németország kötelezi magát ebben, hogy 2099-ig nem nyilvánítja ki állami szuverenitását, a médiákat az USA ellenőrzésének alárendeli és az arany tartalékát garanciaképpen átengedi az USA-nak.”
Húúúúúúúúúú!
Bár ezt világraszóló titok, de neked elárulom: a Föld valójában lapos, és a Nap kering a Föld körül!
(Úgy látom, nagy esély van rá, hogy ezt is elhiszed!)
Vedd meg és cáfold a fotókópiákat
„Die deutsche Karte: Das verdeckte Spiel der geheimen Dienste. Ein Amtschef des MAD berichtet von Komossa, Gerd-Helmut (2008) Gebundene Ausgabe (German) Hardcover
5.0 out of 5 stars 1 rating
See all formats and editions
Hardcover
$53.85
5 Used from $53.84
4 New from $48.90”
Az volt a legviccesebb amikor 1936-os olimpia után megkérdezték Jessie Jamest (afroamerikai atlétikai futó), hogy milyen érzés volt feketeként a fasiszta Németországban lenni? A válasza: „az volt benne a legfurcsább hogy a buszon oda ülhettem ahová akartam.”
Rossz hírem van. Ti libsik vagytok a világ új fasisztái. Lassan tenni kell valamit ellenetek…..
„Az új fasizmus nem azt mondja majd, hogy én vagyok a fasizmus, hanem azt fogja mondani én vagyok az antifasizmus.”.— Ignazio Silone
Magyarország kifosztásának története: lásd kuruc.info, de a Yutubon is látható!
Na ehhez járult hozzá a fiedesz szavazók jelentős része, illetve a rendszerváltás után minden olyan szavazó /tudtán kívül/ aki a mindenkori hatalomra szavazott!