FONTOS CSATÁT VESZTETT A DVTK, DE A HÁBORÚBAN MÉG VAN REMÉNY
Zalaegerszegi TE FC – Diósgyőri VTK 2-0 (1-0). Az OTP Bank Liga 27. fordulójában a DVTK Zalaegerszegen játszott, és az első félidőben egy jól eltaláőlt lövés után született szabadrúgásgóllal hátrányba került. A második félidőben a DVTK nyomott, a hazaiak kontráztak, majd a hajrában Favorov egy hatalmas kapásgóllal bebiztosította a hazai sikert.

Zalaegerszegi TE FC – Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Edzői értékelések

Waltner Róbert: – Számomra három dolog miatt volt fontos a mai mérkőzés. Elsőként a csapat miatt, mert a kiesés elkerülése szempontjából nagyon fontos a ma szerzett három pont. Fegyelmezett játékkal, kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést, végig tartottuk az előre eltervezett taktikát, és két nagyon szép gólt rúgtunk. Másodszor szerettem volna győztes meccsen bemutatkozni a ZTE kispadján, harmadszor pedig a kislányom ma ünnepli 10. születésnapját, neki ajánlom ezt a győzelmet.

Zoran Zekić: – Az első félidőben kiegyenlített erők küzdelmét láttuk, ugyan nekünk voltak nagyobb helyzeteink, de nem értékesítettünk egyet sem, így a ZTE mehetett a vezetés birtokában a szünetre. A második félidőt igyekeztünk megnyomni, még többet támadni. Mi birtokoltuk a labdát, de az ellenfél kapujáig ritkán jutottunk el, míg a hazaiak kontrára játszottak. Amit ma mutatunk, az kevésnek bizonyult, ezek után nem marad más, csak gratulálni a hazaiaknak. Hetek óta hiába alakítunk ki sok helyzetet, ha rendre gólképtelenek maradunk, még a százszázalékos ziccereket sem értékesítjük, nagyobb önbizalom kell a kapu előterében.