Azt mondták, hogy azért ellenőriznek, mert hónapok óta nem használjuk a pénztárgépet”

– idézte fel a Telexnek Ruzsics Milán. Korrektek és együttműködőek voltak a NAV revizorai, az ellenőrzésről jegyzőkönyv készült, amelyben megállapították, hogy nem találtak szabálytalanságot, a végére pedig beírták, hogy „a pénztárgép üzemen kívül van, mert az egység pandémiás helyzet miatt zárva tart.”

 

Aprópénzt kapnak csak az államtól

A családi üdülőközpont 2006-ban nyitott, honlapjuk szerint erdei iskolákat, esküvőket, konferenciákat is lehet itt tartani. Ruzsics azt mondta, hogy általában 10-15 ezer vendégéjszakát regisztrálnak egy évben, és 15-20 nagyobb rendezvényük van. Szálláshelyet és éttermi szolgáltatást is nyújtanak, de egyik se üzemelhet a járvány miatt november óta. Ennek ellenére minden hónapban jelenteniük kell a különböző szerveknek, hogy nulla forint volt a bevételük.

„Azért volt bosszantó az ellenőrzés, mert hónapok óta szinte semmilyen támogatást nem kapunk az államtól. A hatóságok pedig csak vegzálják az embert, miközben egy csomó díjat így is fizetnünk kell”

– háborgott a tulajdonos. Mint mesélte, a tavaszi bezárást még kigazdálkodták valahogy, nem kellett senkitől se elköszönniük, de a novemberi zárás után tizenöt alkalmazottból tizenegyet kénytelenek voltak elbocsátani. Ők mostanra már álláskeresési járadékot se kapnak.

A megtartott kollégáknak ugyan már novemberben megigényelték a bértámogatást, de csak január végén kapták meg az első részletét, miután itthon és külföldön is egyre szélesebb körben tiltakoztak a vendéglátósok a bezárások ellen. Ruzsics szerint ez a támogatás valójában csak aprópénz, a személyi jövedelemadót, a közüzemi alapdíjakat és kötelező turisztikai adatközléshez kapcsolódó havi díjakat ugyanúgy fizetniük kell.https://telex.hu/belfold/2021/03/12/nav-ellenorzes-penztargep-koronavirus-nova-csicsergo-szabadidokozpont