Németh Szilárd burkolt hazaárulózással és leplezetlen románozással felelt Fekete-Győr András kihívására

 

Budai Gyula után Németh Szilárd is válaszolt Fekete-Győr András kihívására. A Momentum elnöke Orbán Gáspár sandhursti kiképzésén kapott össze a két fideszes potentáttal, ez a vita fajult egymás testi képességeinek megkérdőjelezésébe, amit Fekete-Győr a maga részéről azzal zárt, hogy futóversenyre hívta a két politikust.

De míg Budai Gyula legalább humoránál volt, és futóverseny helyett fogathajtást javasolt, addig pártjának alelnöke, a honvédelmi minisztérium államtitkára alig leplezett hazaárulózással és teljes mértékben leplezetlen románozással felelt:

A Magyar Honvédségben nem nyüszítve menekülő vörös rókákat, hanem a haza fegyveres szolgálatára alkalmas, a magyar nemzethez hű honvédeket képeznek. Így az alábbi esküszöveget sohasem fogjuk Fekete-Győrtől hallani” – keztde posztját, amit Fekete-Győr román nemzeti színekre festett portréjával díszített, és amit a honvédségi eskű szövegével folytatott.