Skip to content

Magyarországon is megjelent a koronavírus brit mutációja

 

Három embernél igazolták itthon a koronavírus brit mutációját – jelentette be Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Azt mondta, az új mutáció rendkívül gyorsan terjed, a megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb az eddigi koronavírusénál. Müller elmondta, rendkívül változékony vírusról van szó, egyelőre viszont a kifejlesztett vakcinák gyártói állítják, a vakcinák jók a mutánsok ellen is.

A Telegraph korábban arról írt, Lawrence Young, a warwicki egyetem professzora szerint két oka van annak, hogy az új vírus jobban fertőz, mint az előző változata. Az egyik az, hogy jóval ragadósabban kapcsolódik az emberi testben lévő ACE2 receptorokhoz, a másik pedig az, hogy a torokban jellemzően sokkal több ilyen vírus mutatható ki, mint az első variáns esetében. Ő is hangsúlyozta, nincs bizonyíték, hogy az új változat súlyosabb betegséget okozna, az viszont bebizonyosodott, hogy ez a törzs könnyebben fertőzi meg a gyerekeket, mint a korábbi változat.

A gyerekeknek ugyanis jóval kevesebb olyan receptora van, amelyek összekapcsolódhattak a régi törzzsel, ám az új változat, amely jobban ragad a receptorokhoz, ezt a különbségek jelentős részben kiküszöböli.

Rusvai Miklós víruskutató a Blikknek a mutációval kapcsolatban azt mondta, „ha például egy zsúfolt üzletben eddig el tudtuk kerülni a fertőzést, ezután nem biztos, hogy azonos körülmények között megússzuk.” Rusvai szerint ha nálunk is elterjedne a mutáció, az keresztülhúzná a várakozásokat, azaz a jelenlegi korlátozások mellett is csak lassabban csökkenhet a fertőzések, a betegek és a halálesetek száma.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. sas
    2021.01.13. 20:21

    Nyilvánosságra kellene hozni, hogy az ország mely területén találták, hogy azon a részen fokozottabban
    tudnának vigyázni.
    Miért titkos?????

    • Tim Buktu
      2021.01.13. 22:26

      Az Angliába menekültek hozhatták haza, amikor visszajöttek kolbászért meg cigiért. A k. anyjukat!

      3
      1
  2. Névtelen
    2021.01.14. 06:23

    Mindenki kapjon 100ezer Forintot, aki beoltatja magát. Rogán és a szomszédja eddig fejenként egymilliószor oltatta be magát. Nektek nem jutott.

    1
    5
    • Névtelen
      2021.01.14. 07:04

      Azt elhiszem. Kurva erősen érződnek rajtuk a mellékhatások.

      3
      2
    • Névtelen
      2021.01.14. 07:09

      Basszus! Te is Donáth Annácska napidíjából élsz?

      2020. márc. 13. — „Ilyen nincs, hogy ekkora szerencséje legyen Orbán Viktornak, hogy nem olasz diák vagy egy magyar állampolgár az első fertőzött” – mondta Donáth Annácska.

      Mennyiért is?

      „fizu adózás után havi 6824,85 eurót, azaz mai árfolyamon 2 millió 187 ezer forintot.

      napidíjat naponta 320 eurót (102 ezer forintot)

      „Egy középkategóriás lakás, ami mondjuk kétszobás és relatíve jó helyen van, minimum 1200-1800 euró (380-570 ezer forint) havonta általános költségtérítés Ennek összege 2019-ben havonta 4513 euró, azaz 1 millió 447 ezer forint, és hivatalosan az irodák fenntartási költségeit, a telefon- és postaköltségeket, a számítógépek és más eszközök beszerzését fedezik a képviselők ebből. Elszámolniuk viszont egyáltalán nem szükséges, nem kell számlákat bemutatniuk a kiadásokról, és vissza sem kell fizetniük az esetlegesen megmaradt pénzt.

      Ha a költségtérítés, a napidíj és a fizetés nem lenne elég, a képviselők az utazási költségeiket is elszámolhatják. Belgiumban a 95-ös benzin literenkénti ára jelenleg 1,50 euró. Igaz, ez utóbbival is lehet trükközni, hiszen ha négyen ülnek egy kocsiban, máris sokkal olcsóbban jönnek ki.

      Ha nem plenáris ülésre, hanem mondjuk a munkájukkal összefüggő konferenciára, munkalátogatásra mennek, évi 4454 euróig (1 millió 400 ezer forintig) szintén megtérítik a költségeiket, de ha erre a saját tagállamukban kerül sor, akkor csak az útiköltségre jogosultak, szállodára és étkezésre már nem.

      Az EP-képviselők ezen kívül szabadon választhatják meg asszisztenseiket, akiknek fizetésére havonta maximum 24 943 eurót (8 millió forintot) költhetnek. Természetesen belőlük nem egy van, Brüsszelben általában 3 asszisztens segíti egy képviselő munkáját, és Budapesten is vannak alkalmazottjaik.”

      1
      3
  3. Névtelen
    2021.01.15. 18:31

    Tőlük akarunk 1 millió vakcinát venni a 60 év feletti polgártársaink (nagyanyáink, nagyapáink) számára:

    https://telex.hu/koronavirus/2021/01/15/kina-trollhadsereg-cenzura-internet-kozossegi-media

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük