Skip to content

Gyengül a vírus? Hétszer annyi a fertőzött, de sokkal kevesebb a súlyos eset

Vasárnap ezer fölötti új fertőzöttet találtak, ötször annyit, mint a tavaszi legnehezebb napon, az aktív esetek száma pedig már hétszerese a májusi csúcsnak. A kórházban ápoltaké és a tragikus eseteké arányaiban – szerencsére – mégis töredéke az akkorinak. Elgyengült vírus miatt rendel el fél Európa – köztük Magyarország – újabb szigorításokat? Összeállításunkban 5 tézist ismertetünk, mely magyarázhatja, miért kerülnek intenzívre és halnak meg kevesebben, miközben a vírus terjedése sosem volt még ilyen gyors.

Európa újabb korlátozásokat vezet be a legfertőzöttebb területein: Spanyolországban közel egymillió, az Egyesült Királyságban több mint tízmillió embert fenyegetnek korlátozások. A visegrádi négyek a hozzájuk később érkező tavaszi hullámot egy remekül időzített lezárással jól kezelték. Csehországban most olyan súlyos a helyzet, hogy már szükségállapot bevezetését is meglebegtették. Az egészségügyi miniszter lemondott, és egy járványügyi szakembert neveztek ki a helyére, miután az esetszámok augusztus eleje óta tartó masszív növekedését nemhogy megfékezni nem sikerült, de egyre gyorsuló ütemben romlanak az adatok. A heti duplázódásig szeptember közepén jutottak el, de nem volt megállás: akkor egy hét alatt jelentettek 3700 esetet, csütörtökön pedig egyetlen nap alatt több mint háromezer új fertőzöttet regisztráltak a tíz és félmilliós országban.

Közben az emberek a napi adatokat nézegetve azt látják, hogy a fertőzöttek száma ugyan az eget veri, de a kórházban ápoltaké, a lélegeztetetteké és a halottaké meg sem közelíti a tavaszi értékeket. Mintha ez nem is ugyanaz a vírus lenne. Miért lett enyhébb a hatása? És ha kevéssé veszélyes, miért kezdődött meg újra a lezárások időszaka Európa-szerte? Tényleg egy megszelídült vírusra nézünk úgy, mintha még mindig a tavaszi halálos kórokozó lenne, amely csak Svédországban akkor közel hatezer ember halálát okozta?

Nálunk tavasszal 17 volt a legmagasabb napi halálozás, ősszel a sokkal magasabb esetszámok ellenére 9 embernél többet eddig még nem veszítettünk. Tragikus veszteség, de ha a vírus ugyanolyan arányban lenne halálos, százakkal többeket kellene eltemetnünk.

Írásunkban négy szempontot vizsgálunk, ennek során az epidemiológusok által használt heti adatokkal számolunk, mert a napi számoknak a hétvégi kevesebb mintavétel miatt nagy a szórásuk. Eszerint az előző heti 3922 magyarországi új eset után vasárnapig 5681 fertőzöttet találtak. Ismét megdőlt az egy hét alatt regisztrált új esetek száma, a növekedés 45 százalékos. A mintavételeké 63 százalékkal ugrott meg az elmúlt héten: a két héttel ezelőtti 68 ezerről 111 ezerre. Ez nem kis növekedés, elsősorban az állami kapacitások (a járványügy, a kórházak és az egyetemek) egyenletesebb kihasználásának köszönhetően.

A közeljövőben újabb változásra számíthatunk, ugyanis 17 új ambuláns mintavételi helyet alakít ki a kormány, vagyis olyan tesztpontokat, amelyeket tünetmentes kontaktszemélyek kereshetnek fel. A magyar járványügyi rendszer észlelte, hogy nem tud lépést tartani a vírus terjedésével. Nemcsak a kiszűrt pozitívak száma emelkedik, hanem az is, hogy 100 mintavételnél átlagosan hány fertőzöttet találnak. Két hete ez a fontos, a tesztelési kapacitás elégtelenségét mutató adat 5,7 százalék volt, a múlt héten már 7,3. A növekedés durva, a vasárnapi rekord magas fertőzött szám is 9 százalékos találati aránnyal valósult meg.

Csak azért nincs több napi fertőzött, mert ennél többet nem tudunk tesztelni. Erre utal az is, hogy az új eljárási szabályok szerint a karantént már nem a pozitív teszteredmény ismeretében rendelik el, mert erre nagyon sokat kell várni. A háziorvos is hozhat tünettel rendelkező betegeinél (átmeneti) korlátozó intézkedéseket, amíg a tesztet elvégzik.  https://www.valaszonline.hu/2020/09/22/covid-masodik-hullam-statisztika-elemzes/



Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.


3 Comments

  1. Tim Buktu
    2020.09.23. - 19:49

    Mert a fertőzöttek zöme huszonéves.

    • Névtelen
      2020.09.24. - 08:49

      A fertőzés terjedése szokványos. Minél több emberen átmegy a fertőzés,annál több ember immunizálódik. Egy-két hét különbséggel rendbejönnek.A gyengébb immunúak megsínylik,stb. Mindig is ez volt az influenzajárványokkor,évtizedeken keresztül. Jelenleg a maszkviseléssel akadályozzák a tömeges fertőzés lefutását.Holott,ha már nem lesz kit megfertőzni,leáll a járvány.Influenza elleni vakcina van,de az influenza is! Ez jelzi,a vakcina nem mindenható.Ugyanilyen a Covid elleni vakcina,beismerték,hogy évente kettőt is be kellene adni…ez jelzi,semmit nem ér. A Covidot szinte mindig a krónikus betegek sínylik meg, halnak bele(?),de boncolás híján nem igazolható.Bekell fejezni a maszkviselét,mert hosszú távon nagyon káros hatása lesz.

  2. Névtelen
    2020.09.24. - 13:56

    Mennyit kell fialni a kocának?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.