„Mélyen átérzett büszkeséggel és egyben némi szomorúsággal tudattam Trump elnök úrral és Szijjártó külügyminiszter úrral, hogy november 1-jével lemondok az Egyesült Államok magyarországi nagyköveti posztjáról” – jelentette be a nagykövet a Facebookon.

Megtiszteltetés és kiváltság volt szolgálni az országot, melyet szeretek egy olyan országban, amelyet őszintén megkedveltem, de kétoldalú kapcsolataink túlmutatnak egyetlen emberen. Nagyon büszke vagyok arra, amit a budapesti Amerikai Nagykövetség teljes csapatával – magyarokkal és amerikaiakkal egyaránt – elértünk az országaink mint szövetségesek közötti kapcsolatok erősítése terén

– írta David B. Cornstein.

Diplomáciai forrásainkat nem lepte meg, hogy David Cornstein idő előtt távozik, legfeljebb az, hogy már az amerikai elnökválasztást sem várta meg ezzel. Az idős, nyolcvan éven felüli amerikai nagykövet már márciusban azt mondta egyik forrásunknak: ha kiteljesedik a koronavírus-járvány, szeretne inkább az Egyesült Államokban tartózkodni, mert ott vannak az orvosai. Ezt követően hónapokon át nem volt Budapesten, az egyik legfontosabb magyarországi külképviseletet ezután gyakorlatilag az első beosztott diplomata vezette.

Ez várhatóan így is marad a következő elnök 2021 januári beiktatásáig. Forrásaink szerint elképzelhetetlen, hogy addig új nagykövetet nevezzenek ki. Egyébként is, mivel Donald Trump elnök személyes barátjaként Cornstein politikai kinevezett volt, legfeljebb januárig tartott volna a mandátuma. Washingtonból negyedszázada kizárólag politikai kinevezetteket küldenek Budapestre képviseletvezetőnek.