Miskolc. Kassától Nagyváradig lehet majd négy sávon autózni

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. M30-ason zajló beruházása több szempontból is jelentős. Egyrészt kivezeti Miskolctól az országhatárig az M30-as gyorsforgalmi utat, amely eddig az M3-as autópálya és Miskolc között biztosított kapcsolatot.

 

Másrészt a Via Carpathia közlekedési folyosó fontos hiányzó láncszemét hozza létre. Megépülése után ugyanis teljessé válik észak-déli irányban a Kassa-Miskolc-Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi útvonal az M30-as, M3-as, M35-ös által, valamint a nemrég átadott nagykereki M4-es szakasz által.

 

Összesen hat vállalat kivitelez most az M30-ason

 

 

Az 56,7 kilométeres Miskolc-Tornyosnémeti szakaszt három részre bontva kivitelezik. A Duna Aszfalt és a Hódút munkálatai (a 64+700-as és a 86+848-as kilométerszelvények között) mellett a másik két részprojekt így alakul:

  • az első 10,4 kilométeres szakaszt Miskolc és Szikszó között (a 30+100-as és a 40+500-as kilométer szelvények között) a STRABAG Építő Kft. és a STRABAG AG konzorciuma építi meg;
  • a 24,2 kilométeres második szakaszt Szikszótól Encsig (a 40+500-as és a 64+700-as között) a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. alakítja ki.

 

 

Közel 10 kilométeren a régi 3-asra fűződik fel az új út

A lapunk által nyert információk szerint az Encs-Tornyosnémeti szakaszon a földmunkák ütemét jelentősen befolyásolja a műtárgyak építése. A 15 darab pályahídhoz kapcsolódó rázárások (elő- és háttöltések) nagy része még hiányzik, de az ősz folyamán elkészülnek. A földmunkákat össze kell hangolni a támfalak építésével, valamint a 3-as főút forgalomtereléseivel.

 

 

Fontos körülmény, hogy az M30-as szóban forgó szakaszának nyomvonala mintegy 9,5 kilométeren ráfűződik a 3-as főútra, emiatt jelentős forgalomterelések vannak érvényben, és továbbiak várhatóak.

 

Kedvező időjárás esetén télen folyamatosan aszfaltoznának

 

 

A hidak közül három még az alépítményi munkáknál tart, várható gerendabeemelés ezeken a helyeken novemberben lesz. A többi hídon a legtöbb helyen már a pályalemez is fent van.

A CKt alapréteg 4 kilométeren mindkét pályatesten elkészült, emellett 3,5 kilométeren az egyik pályán szintén kész. Folyamatos ezeknek a felületeknek az eltakarása alap-, illetve kötőréteg aszfaltokkal.

 

 

A kivitelező az idei évben a CKt alapréteg 80-85 %-át tervezi elkészíteni, hogy a tél folyamán amennyiben megfelelő időjárási körülmények vannak, az aszfaltozás folyamatos tudjon lenni. 2021-re tervezik a kopóréteg teljes kiépítését, valamint a hidak és a fennmaradó szakaszok teljes pályaszerkezetének megépítését.

 

https://magyarepitok.hu/utepites/2020/09/igy-valik-teljesse-az-eszak-deli-gyorsforgalmi-folyoso-kelet-magyarorszagon-galeria