A fideszes jogász, ifj. Lomnici Zoltán – akiről tavaly videó is készült, amint éppen kérésre mondja fel a kormánypropagandát a köztévében – szombaton hatalmas gondolatmenetet adott elő a Hír Tv-ben.

Arról beszélt, hogy bár 2010-ben rendszerváltás történt – ami egyébként tényleg igaz –, „ahhoz évtizedeknek kell eltennie, hogy valamiféle elitcsere legyen”. Szó szerint ezt mondta:

„Mi, ezt sokszor kijelentettük már, de a nemzeti oldal – ha tetszik – ellenzékben van.”

Lomnici – aki a nemzeti oldal alatt most is, mint mindig a Fideszt érthette – azt mondta, ezt rögzíteni kell, mert bár a baloldal romjaiban hever, a mögötte lévő erők élnek és virulnak, de nem ők a valódi ellenzék Magyarországon.

„Tehát ez a nemzeti, forradalmi, fülkeforradalmi – ahogy szokták, ugye, becsmérleni, aposztrofálni –, újjáébredő polgári oldal, ez még mindig olyan ellenzéki szerepkörbe kényszerül, amelyet egyébként érdemtelenül, a három kétharmad után nem kellene”

– mondta Lomnici (holott a fülkeforradalmat maga Orbán Viktor mondta ki, bár később letagadta [aztán mégsem]).