A varga és badány családok a kulisszák mögött folyamatosan harcolnak. A fideszes Kriza család éppen csak elköszönt és már jönnek az újak

Családok éve Miskolcon
A családi összefonódások szövik át újra Miskolcot.
A fideszes Kriza család éppen csak elköszönt és már jönnek az újak.
A miskolci nepotizmus újabb fejezeteinek lehetünk szemtanúi.
Jobbikos forrásunk szerint Badány Lajos hulladékkirály (a zöldszemetének illegális elhelyezése közben bukott le,
amiről korábban sokat olvashattunk), a JOBBIK nevében szépen telepíti családtagjait és személyes barátait
Miskolc különböző zsíros pozícióiba. Az ő nagy családja a MÁV, ahol jelenleg is dolgozik.
A JOBBIK nevében MÁV-os főnökeit,kollégáit sorra helyezi el a Miskolc Holdingban zsíros pozíciókba,
függetlenül attól, hogy szükségesek és alkalmasak-e.
Már két igazgatót, tucatnyi felügyelő bizottsági tagot és számos beosztottat nyomott be jótékonyan ide-oda
(magának).
Információink szerint a JOBBIK tagsága is értetlenül áll a jelenség előtt. Badány műszaki ellenőr a MÁV-nál,
sose vezetett más komoly szervezetet, mint a jobbik miskolci csapatát. Áldásos nyomulásának eredménye, hogy a
Városgazda Kft-nél is, természetesen jól megfizetve, nagyszámú Jobbikos ejtőernyős deszant alakult ki
Révész Péter képviselő vezetésével.
Ő a JOBBIK alpolgármester jelöltje. Ő felelne a város rendbentartásáért a JOBBIK szerint.
Tréfálkozásban sem utolsó a párt, ugye?
Miskolcon van két Varga család is az új hatalmasok között.
Dr. Varga László mszpés országgyűlési képviselő és Varga Andrea alpolgármester családja is.
Városházi informátorunk szerint az országgyűlési képviselő Varga is élen jár nem a munkát,
hanem pénzt kereső közelállók magasra emelésében. A feleségét, zenész haverjait, sógorát tolta nagyon
magas pozíciókba, osztályvezető, polgármesteri főtanácsos, holding igazgatósági tag,
holding jogász 30.000 forintért óránként és még sorolhatnánk.
A másik vargacsalád feje Varga Andrea, aki a férjét és többek között civil Zsuzsanna barátnőit helyezte el
különböző felügyelő bizottságokba és máshova. A hírek szerint Andrea működése és emberei nyomán a
városházán a káosz csak fokozódik.
Biztosan nem gondolnák, de a hírek szerint a varga és badány családok a kulisszák mögött folyamatosan
harcolnak egymással az újabb megszerezhető pozíciókért, ahelyett, hogy a város ügyeit intéznék,
amennyire persze erre képesek lehetnének.
Miskolc eddig nem túl sikeres új vezetése a látszat szerint személyes érdekeit képviseli,
de ki képviseli akkor a város lakóinak az érdekét?
Az ügyek pedig nem haladnak, a hírek szerint komoly anyagi nehézségekkel küzd a város.
A közlekedés romokban, pedig Veres Pál első útja a közlekedési vállalathoz vezetett, ahol megígérte, rendet tesz.
Az átláthatóság nem javult, háttéremberek plagizálnak és rontják a városvezetés megítélését és mondhatnánk még…
A Miskolciak újra ellenzékben?
Mit gondolhat erről Veres Pál?
Reméljük egyszer megtudjuk, amikor letisztítja Miskolcról ezeket a fekélyeket.

egy olvasó