BMW. Forgatjuk a kést a miskolciak szívébe…

A BMW Group tovább bővíti gyártási hálózatát Európában: 2018. október 12-én Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere és Oliver Zipse, a BMW AG Igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja a Debreceni Egyetemen megrendezett hivatalos eseményen aláírta a vállalat magyarországi beruházásával kapcsolatos első szerződéseket, köztük a Debrecen északnyugati részét érintő területvásárlási szerződést. A müncheni központú vállalatcsoport új európai gyárának Debrecen ad majd otthont, az építkezési munkálatok pedig már 2019 végén megindulnak.

 

Debrecen térségében egy rendkívül versenyképes régióra leltünk, ahol elkötelezett hatósági együttműködés, jó infrastruktúra, megalapozott beszállítói bázis, illetve megfelelő földterületek teszik lehetővé egy teljes értékű járműgyártó létesítmény működését” – nyilatkozta Oliver Zipse a szerződések aláírását követő ünnepségen. „Fantasztikus feltételek ezek egy innovatív, fejlett technológiákkal dolgozó autógyár felépítéséhez. A BMW Group debreceni üzeme tökéletes lenyomata lesz mindannak az autógyártási szaktudásnak, amellyel rendelkezünk” – tette hozzá. A pénteki eseményen Oliver Zipse bejelentette, hogy a BMW Group debreceni gyárának igazgatója Michele Melchiorre lesz, aki az autóiparban és a repülőgépipari területen szerzett széleskörű tapasztalatával érkezik a vállalatcsoport új létesítményének élére.

Beindítását követően a BMW Group debreceni gyárában évente akár 150 ezer darab új autó is készülhet. Az üzem közvetlenül több, mint 1.000, beszállítói- és szolgáltatóhálózatán keresztül pedig közvetetten számos további munkahelyet teremt – az új létesítmény területén és a teljes északkelet-magyarországi régióban egyaránt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű