A Miskolci Egyetemen négy képzés szűnik meg

Jó pár egyetemi képzést

már hiába keresnek. Több mint harminc – eddig alapképzésben vagy osztatlan képzésben megjelölhető – szakot számol fel az oktatásirányítás a felsőoktatásban. A Miskolci Egyetemet is érinti a változás, de az intézmény képzési palettája csak négy szakkal lesz szegényebb, több képzés pedig átalakul. Dr. Horváth Zita általános rektorhelyettes elmondta, a megszűnő szakok a következők: előkészítés-technikai mérnöki mesterképzési szak, kulturális antropológia alapképzési szak, nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés, valamint a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés.

– A korábban történelem-régészet szakként indított alapképzés esetében a régészet önálló szakká válik, ennek nyilvántartásba vételét kértük az Oktatási Hivataltól. Néhány képzésnek a neve változott meg, a logisztikai menedzsment mesterszak ellátásilánc menedzsment néven folytatódik tovább, az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapképzés, valamint a felsőoktatási szakképzés orvosi diagnosztikai analitikus néven szerepel az új szakjegyzékben, továbbá a politológia alapképzés politikatudomány nevet kapott. A kulturális antropológia alapképzés egyedül a Miskolci Egyetemen folyt, mesterszak az ELTE-n és Miskolcon van. A mesterszak marad, bízunk benne, hogy sikerül elérni a fenntartónál, hogy jövőre állítsák vissza az alapszakot – tájékoztatta  az Északmagyart a  rektorhelyettes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű