Mint a kicsi kutya: próbálkoztak .

Valószínűleg különösen nem tetszett nekik a már-már helyi legendává, pontosabban, több mint legendává váló bekezdésünk, az Al Capone Miskolcra érkezett című szerény értekezésünkből. Művelt olvasó közönségünkkel akkor, a következőket közöltük: „A Káli-káder Halmai vezette grandiózus posztkommunista érdek és reflexhálózat csúcsszervében, ami a Miskolc Holding Igazgatósága néven kerül majd bele a miskolci helytörténetbe, úgy osztogatták a havi százezreket, mint szegény Kalap a fradistáknak a nyolcvanas években a

   fruttit…”

 

Mindezt azért gondoljuk, hogy így volt, mert ez a helyi szocialista mispóhé vezető bírósági beadványában, csak úgy, mint fent, szó szerint idézte egyébként eszünk járására jellemző álláspontunkat.

A mostani történet közvetlen előzményei Kriza februári sajtótájékoztatójáig nyúlnak vissza, ahol az új polgármester még nem tudta pontosan, hogy a Holding 17,6 milliárdos saját tőkéjéhez képest felhalmozott 30 milliárdos, exkluzívnak nevezhető kötelezettségvállalása demokratikusan megválasztott elődeinek és azok jogszerűen kinevezett helyi gazdasági vezetőinek, pontosan hány darab büntetőügyet generál majd.

Azóta már tudjuk.

A B. A. Z. Megyei Bíróság, néhány nappal ezelőtti ítéletében viszont elutasította Dr. Halmainak a polgármesteri sajtótájékoztatón és az ezt követő cikkek, kommentek miatt megfogalmazott, a személyiségi jogainak általa vélt megsértése okán tett keresetét.

Ha már Dr. Halmai ilyeténképpen is láthatóvá vált módon, szenvedélyes olvasójává lett az Északhírnöknek, talán nem veszi stílszerűtlennek, ha pusztán csak okulásképpen, de felidézünk egy rövid kis részletet az „Amikor Halmai elnök kifizetést indokolt” című dolgozatunkból is.

„2008-ban már úgy a városi kedves vezetők, mint szakmai vezérkara a Holdingunknak, ezerrel ülik a Szent István napot. A Minap korabeli tudósítója, példának okáért lelkesen számolt be a nagyszabású ünnep első felvonásáról, ahol a „Bányász Fúvószenekar emelkedett dallamai után”Rózsa Edit cégének, az Eurocom Kommunikációs Kft-nek a cégkivonat szerinti kézbesítési megbízottja, bizonyos Fedor Vilmos szónokolt. A nap közpolitikai csúcspontján azután, Diósgyőrött, a várban „a város első embere, Káli Sándor polgármester vont párhuzamot az ezer esztendős történelem és a ma eseményei közt.”

Hát igen. Akkor, állítólag, aki egy tyúknál többet lopott, levágták a kezét.

Mindezekkel párhuzamosan városunk vagyonkezelő nagyvállalatánál felgyorsultak az események. Égett a munka, a becsületes dolgos kezek alatt.

2008. augusztus 12-én, nyolc nappal a két ünnepi beszéd előtt, Halmai elnök a Miskolc Holding Zrt. nevében, 103/2008 249-4/103/2008-as sorszámon, 2 500 000 forint plusz áfa kifizetéséről szóló szerződést kötött., A szerződés tárgya szó szerint a következő volt:”2008. augusztus 20-án rendezendő Szent István napi ünnepségen, a Miskolc Holding Zrt. megemlítése.”

Gondolom, az ilyenféle indoklásai a közpénzek kifizetésének értek el egészen az állami kitüntetésig. Meg a 37,5 milliós, szintén közpénzből kifizetett életbiztosításáig, helyi kuriozitássá nemesült cégvezető barátunknak.

Mindegy. Én megbocsátok. Még is csak egy lelkes olvasónkról van szó.