Nem volt épp alacsonynak tekinthető a mai MSZP-rendezvény közönségének átlagéletkora a Papp László Sportarénában. Pesti argóval szólva úgy is mondhatnánk: hatvan és Miskolc között volt. A sajtóbejáratot keresve épp egy ilyen szépkorú szocialista bácsitól érdeklődtem annak holléte (t.i. sajtóbejárat) felől. Hozzám hasonlóan nem volt tisztában vele, viszont módfelett érdekelte, melyik orgánumot is képviselem. Mivel gondoltam, nem olyan közérdekű információ ez és egyébként sem mélyült el annyira a barátságunk ebben a 15 másodpercben, nem osztottam meg vele. „Na akkor te is fideszes geci vagy”-reagált. További kellemes tobzódást kívántam neki és megkerestem a főbejáratot.
A közönség összetétele döntően az említett életkorúakból állt. A legendás ökölvívónk nevét viselő sportcsarnok vörös székei mellé vörös sálak is dukáltak: mindenki ilyenben aggódott a demokráciáért. Igazi kánaán lehetett a mai bukolikus együttlét a szépkorú nénik és bácsik számára: vörös sál mellé ingyen Népszava és ingyen tiltakozó petíció is járt. Továbbá ingyencirkusz Sas Józsitól és valami Megasztáros ifjú szocialistáktól (elnézést ha nem tudom a nevüket, de nem nézek tévét és nem is érdekel). A demokráciáért aggódás csúcspontja természetesen a főnök, Mesterházy Attila beszéde volt.
A főnök -ahogy tapasztaltam- csak papíron főnök. A rövid ceremónia alatt és főleg utána (a kijárat felé gyalogolva) úgy tűnt nem örvend Mesterházy elnöksége osztatlan népszerűségnek a közönség soraiban. Egy szépkorú bácsi nyikhaj takonynak, egy Gyurcsány-rajongó néni „majom, bunkó”-nak nevezte a pártelnököt. Azt is nehezményezték: ha konfliktus van, állandóan kifelé beszélnek és ezzel megosztják a szocialistákat.
Az aréna területét elhagyva, a metró felé gyalogolva az immár hajlobogtatóan lengedező szellőben egészen egyedül maradtam. A vörös sálas „nép” a sportcsarnok parkolójában maradt. Várakoztak a buszra, hogy hazaérhessenek vidéki otthonaikba.
barikad.hu