Folytatjuk a szemezgetést a Miskolc Holding 2010-es szerződéseiből, a teljesség igény nélkül. A Miskolc Holdingos vezérkar és a népek a dolgos hétköznapok után egy avasi pincében  lazítottak,  a lapunk birtokába került szerződések szerint 2010-ben 5 alkalommal, összesen 800 ezer forintot tapsoltak el a hűs falak között.
Hét és fél milliót kapott az Aquaprofit Zrt., amiért elkészítette azokat a terveket, amelyek a tapolcai kőbánya hasznosításával foglalkoztak. Emlékeink szerint szó volt arról, hogy esetleg itt épülne meg az elbaszott tapolcai strand. Azóta nagy a csend ezzel kapcsolatban. A hírek szerint  , amikor a Bükki Nemzeti Park vezérkara az újságokban olvasott arról, hogy a megkérdezésük nélkül mit akarnak építeni a területükön, kis híján dobtak egy hasast. Nagy libling volt a szerződések tanúsága szerint az Exacto Kft., ami zsíros falatokhoz jutott több alkalommal is. Ők csinálták például a panel program egyes elemeinek pályáztatását.
400 ezer forintba fájt a miskolciaknak a Nyuszi-buli  tavaszköszöntő rendezvény támogatása. A pénzt a Pro Art Kulturális Egyesület markolta fel. 150 példányt vásárolt a Miskolc Holding abból a Miskolc történetével foglakozó könyvből, amit a Lézerpont Stúdió Kft. adott ki. A vásárlás összértéke 5 millió forint. 7 millió forintot nyelt a Tudományos és Technológiai Alapitvány, ami nanotechnológiával kapcsolatban szakértett. A korábban Miskolcon, legalábbis propaganda szinten népszerű tudományággal kapcsolatban manapság nagy a csend. 1 millió forintért bérelt reklámfelületet a Miskolc Holding
a Miskolci Kommunikációs Kft.-n keresztül  egy Tátra villamos mindkét oldalán reklámfelületet. A holdingos vezérkar mindig érdeklődött a szép autók után. Először akkor kerültek az országos lapok címoldalára, amikor a megalakulásuk után az első lépés volt néhány, extrákkal megpakolt, sportos jellegű autó beszerzése. Nem sokkal később az egyiket eladták a jól megérdemelt munka eredményeképpen a cégtől a mai napig ismeretlen okokból egyik percről a másikra távozó Bernáth Attilának. Van, aki szerint 1 millióval a piaci ár alatt, de biztos lesz szakértő aki bebizonyítja, hogy köszönet jár azért, mert egyáltalán elvitte valaki a lestrapált járgányt. Talán éppen ennek a Passat-nak az égető hiánya miatt béreltek azután egy Saab-ot havi 200 ezer forintért, meg egy Poló-t 83 ezerért. (Miskolc polgármestere, akinek mindig valami olcsó autója volt otthonában, a hivatali járgányt illetően nem volt ennyire visszafogott. Az általa használt, új, korábban közel 17 milliós Passat állítólag a katalógusokban nem is szerepel. A V-6-os 3200 motor bivaly erejét triptonic váltó adta át a kerekekre. A menetstabilitást összkerék hajtás biztosította.)
Havi 300 ezer plusz 25 ezer forint költségtérítésért dolgozott a holding kiemelt kommunikációs feladatain az Eurocom Kft., amelyről a bennfentesek állítják, Fedor Vilmos alpolgármester feleségének, Kocsonyás Editnek a cége. Közbeszerzésekkel kapcsolatban adott tanácsokat havi 900 ezerért Peterdi Anikó ügyvéd egy alkalommal, illetve folyamatosan havi 700 ezerért Kormos Sándor ügyvéd. Közel havi 400 ezerért takarította a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Szocio Produkt Kft. a Miskolc Holding irodáit.