Helló bazmegye. A top 100-ból az élelmiszergyártó ágazat eltűnt

A megye gazdasági szerkezetében lassú átalakulás figyelhető meg. Az új iparágak megjelenése új szakmák felé is utat nyit, de az alapszakmákra a digitalizáció és a robotizáció várható előretörése mellett is szükség lesz. Jelenleg majdnem minden szakmacsoportban hiány van, ezért lényegében bármilyen foglalkozás elsajátítása a biztos megélhetés lehetőségét kínálja a pályaválasztás előtt állóknak vagy a pályát módosítóknak – fejtette ki Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) elnöke, akivel a megye gazdasági életében tapasztalható változásokról is beszélgettünk.

A Borsod-Abaúj-Zemplén top 100 vállalkozását bemutató kiadványok, amelyek közül a legutóbbi tavaly novemberben jelent meg a kamara, az adóhatóság és az Észak-Magyarország együttműködésében, évek óta pillanatnyi látleletét adják a megye gazdasági életének. Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedre, milyen tendencia figyelhető meg? 
A legjelentősebb megyei cégek körében jelentős változás nem történt. A top 100-ban szereplő cégek döntő hányada állandó, köztük azok is, amelyeknél névváltozás történt, így például a Bosch autóipari üzletágát a SEGA vitte tovább, a Takatát a Joyson váltotta, a MÁV Tiszavasból TS Hungaria lett, az ÉMÁSZ-ból MVM. Akik újként jelentek meg, azok mindig egy új beruházás vagy egy új gazdasági szituáció apropóján tűntek fel. Ilyen például a kazincbarcikai Green Plan Energy Kft., amely a napelempiacra tört be az elmúlt öt évben, és ma az egyik legnagyobb cég Magyarországon ebben a szakmában. A százas listában történt változások azonban érzékeltetik, hogy megindult a megye gazdasági szerkezetének az átalakulása. Arányaiban egyre több az elektronikai, gépipari, autóipari cég, ezzel szemben szinte eltűnt a top 100-ból az élelmiszergyártó ágazat.

https://www.boon.hu/helyi-gazdasag/2022/01/a-szaktudast-nem-helyettesiti-a-robotizacio